Jump to content

Negyvenezer jelentkezőből választhatnak macskagondozót

2018. 09. 28. 20:00

Sokak fantáziáját megmozgatta az az álláslehetőség, amelyet valaki betölthet, amennyiben macskaszerető és a görög tengerpart napi látványa sem okoz számára problémát. Nagyon sokaknak nem okozna gondot.

Mi is írtunk arról, hogy a görögországi Szírosz szigetére egy főt várnak, akinek annyi lenne a dolga, hogy a cicákról gondoskodjon. Természetesen nemcsak az ellátásuk lenne a feladat, hanem naponta játszani és foglalkozni kellene a cicákkal.

Egy házaspár görögországi birtokán jó néhány évvel ezelőtt megjelent egy vemhes anyamacska és a birtokon hozta világra kölykeit. Így lett nagyon hirtelen a két saját macskájuk mellett még három. Habár tervük az volt, hogy New Yorkba költöznek, még öt macskával megvalósítható tervnek tűnt. A görögországi macskahelyzet láttán az ötfős macskaállomány folyton bővült olyan cicákkal a létszám, akiknek a házaspár segítsége jelentette az utolsó reményt. Mára már sok cicájuk van, és ennyivel elköltözni New Yorkba lehetetlen, de támadt egy jó ötletük, amelyet néhány évvel ezelőtt már be is vetettek. Az internet segítségével igyekeztek keresni és találni egy olyan személyt, akire rábízhatják macskáikat addig, amíg ők New Yorkban lesznek. Találtak is, több tucat jelentkező közül választhattak.

Mostanra megint úgy hozta a sors, hogy meg kellett hirdetniük az állást a macskák és saját maguk érdekében is, ezúttal azonban közel negyven ezren érezték úgy, hogy nekik Szírosz szigetén a helyük a cicák között.

A környezet ugyan idilli, a cicák aranyosak, de talán mégsem az az álommunka, ahogy azt sokan elképzelték. A cicákat ugyanis nemcsak simogatni kell, de takarítani is utánuk. Az új macskagondozó számára felajánlott ház olyan pici, hogy szó szerint egy személy fér meg benne, családosok számára tehát kivitelezhetetlen a lakhatás. A fizetés sem az, amiből meggazdagodni lehet.

Még így is maradtak vállalkozó kedvű, nem meggazdagodni vágyók a jelentkezők között.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)