Volt már úgy, hogy a kinti életet is élő macskád eltűnt kis időre, majd amikor megjelent, akkor úgy rakott elég egy egeret, egyéb apró állatot, mint nemes ajándék? Mintha ő maga már annyi sok egeret elfogyasztott volna, de ezt az egyet már nem tudta, és nem is akarta, mert a gazdijának is kedvezni szeretett volna. Ajándékként és nagylelkűségként hazahozta.

Pedig a cicád egy igazán kitűnően ellátott példány, akinek irigylésre való élete van. Egy biztos, hogy nem éhes. Mégis hajtja a vadászösztön. Az emberre pedig úgy tekint, mint a vadászatra képtelen kétlábúra.

Az anyamacska is úgy szokatja a szilárd táplálékra kicsinyeit, ha nem a lakás kényelmében nőnek fel, hogy a levadászott prédát hazaviszi kölykeinek. Az ember tehát a macska szemében akkor is vadászatra képtelen lény, ha az ember az, aki neki naponta enni ad.

A szabadba is kijáró macskák akkor is vadásznak, ha amúgy odahaza a bőség vár rájuk. Az ösztöneik hajtják őket, így sorra vadásszák le azokat a madarakat, rágcsálókat, bogarakat, amelyek nem reagáltak gyorsan a veszélyre. A legtöbbször el sem fogyasztják zsákmányukat, csak ösztönszerűen cselekednek. Ha pedig jó kedvükben vannak, akkor a gazdinak is visznek egy ajándékot.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!