A vörös és néhány napos kiscicára árvaként találtak rá, majd egy állatmentő szervezethez került, ahol folyamatosan gondoskodtak róla. Hiszen erre is volt szüksége az apróságnak. A cumiztatás mikéntjére is hamar rájött a kiscica és egy darabig gyarapodott is, ám csak néhány hét múlva tapasztalta az egyik állatbarát, hogy a kismacska fejével valami gond van. Egy területen a pici állat feje puha és duzzadt volt.
Azonnal szakember kezei közé került a kismacska és kiderült, hogy az adott területen felgyűlt a víz, amelyet el kellett távolítani. Ehhez műtétre volt szüksége Tate-nak, a kismacskának. Habár sikeres volt a műtét, teljes sikert mégsem értek el, mert továbbra is felgyűjt az agyvíz. Olyan megoldásra volt szükség, amellyel nem teszik ki még egy műtétnek a kiscicát. Olyan mágneses eszközt ültette be a kismacska szervezetébe, amely leszívja az agyából a felesleges folyadékot úgy, hogy nincs szükség beavatkozásra. Tate volt az első és ilyen fiatal kiscica, akinek szervezetébe ilyen eszközt ültettek.
Azóta szépen cseperedik, erősödik a kismacska és éppen azt csinálja, mint a többi, hasonló korú fajtársa.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!