Jump to content

Más, de így is szeretik a kiscicát

2019. 01. 21. 19:00

Az állatvilág sem mentes a betegségektől, a fejlődési rendellenességektől. Egy macskaalomban az egyik cica nem olyan volt, mint kis testvérkéi.

Hogyan reagálnál, ha cicád világra hozná kölykeit, de az egyik másképp nézne ki, mint a több. Életképes, de testi deformitással született. Nos, így járt az a cicás gazdi is, akinek kedvence világra hozta kicsinyeit, de az egyikük már ránézésre is más volt, mint a többiek.

Választhatta volna azt az utat a kiscica számára, hogy állatorvossal elaltatja, de mivel nem úgy tűnt, mintha nem lenne életrevaló, így gondolatában sem volt, hogy ezt a lépést tegye meg.

A fekete kiscica lábai nagyon másképp álltak, mint ahogy kellett volna. Ízületei rossz irányba fejlődtek, így a hátsó lábai teljesen máshogy, hátrafelé álltak. Mivel a kismacska csak ezt az állapotot ismerte, így megtanult ezekkel a lábakkal közlekedni és élni. Gazdája szerint ezt állapotához képest maximálisan teljesítette is, így semmiben sincs hátrányban, csupán máshogy néz ki, mint a többi macska. Hátsó lábacskáinak természetellenes állása miatt az ugrás számára ugyan kivitelezhetetlen, ettől függetlenül teljes életet tud élni a cica.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)