Jump to content

A kakadu tartása

2014. 10. 16. 09:05

Csodás tollazatú, intelligens és barátságos természetű a kakadu, emiatt közkedvelt díszmadár az egész világon. Veszélyeztetett fajnak számít, ezért csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével rendelkező madarat szabad megvásárolnunk.

Egy ilyen madarat nem egyszerű felnevelni, tartani. Olyan törődést igényel majdcsak, mintha gyermekünk lenne. Hiszen sokat kell velük foglalkozni.

Elvárják és szeretik is, ha sokat dédelgetjük, cirógatjuk. Ellenkező esetben, nem tetszésük kifejezésére hangosan lármáznak, erőszakosság, rombolóvá válhatnak. Hangot adnak akkor is, ha megijednek, de örömükben is hangosan lármáznak. Így aki csendes házi állatot szeretne magának, annak nem jó befektetés a kakadu.

Ha kakadut szeretnénk mégis, akkor inkább tenyésztőtől vásároljunk, mint kisállat kereskedésből. Érdemes fiatal példányt beszerezni, mert könnyebben lehet tanítani, szelídíteni. A fiatalokkal még jól együtt lehet működni, gyorsabban alkalmazkodnak az új környezethez. Már fiatal korában érdemes kitenni különböző helyzeteknek, találkozásoknak, hogy nyugodt és jól betanított madárrá tudjon válni.

Lakásban való tartása csak akkor lehetséges, ha számára biztosítani tudnunk egy minimum 1x1x1,2 méteres elkerített részt és a lakásban reptetni is tudjuk. A kinti elhelyezése azonban még ajánlottabb, amihez szükséges egy 3-4 m átmérőjű és legalább 2 méter magas ketrec, ami fagymentes helyen legyen.
Etetése nem különbözik más papagájok etetésétől, vagyis napraforgómag, zab, dió, mogyoró, kukorica, zöldségek és gyümölcsök.

Legalább félévente orvosi rutinvizsgálatra érdemes elvinni a madarunkat, amikor az állatorvos megnézi az esetleges betegségek megelőzése érdekében.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: haerdekel.hu)