Még felháborítóbb, ha a természet és az állatvilág ismerői tesznek gonosz és tudatos öldöklést. A vadászokat sokak nem szeretik, mert lelövik az aranyos vadállatokat. A vadászok azonban nem hobbiból ölnek, hanem szervezetten és tudatosan ritkítják a vadállatok állományát azért, hogy az egyensúlyt fenntartsák. Kivéve azok, akik tojásokat idegméreggel fecskendeztek be, hogy az arra kószáló vadállatokat így öljék meg.
A két férfi megelégelte, hogy portájuk közelében megemelkedett a rókák száma, amelyek ritkították a tojás és a csirkeállományt. Fel akarták venni a küzdelmet, amely elég egyenlőtlenre sikerült, így ennek köszönhetően két róka is elpusztult. Az egyik ravaszdi magát a tojást fogyasztotta el, majd elpusztult. Ennek az állatnak a teteméből egy másik róka is evett, amelyik szintén kimúlt. A rókán kívül két parlagi sas is lakmározott a mérgezett tojást fogyasztott rókatetemből. Az egyik példány ismert volt a szakemberek számára, Remény volt az, amelyik jeladót is viselt, ő azonban elpusztult, míg a másik szerencsére túlélte a lakomát. A rókatetemet megközelítette még 8, szintén jeladóval ellátott és nyilvántartott sas, így veszélyeztetett faj több példánya is ki volt téve a mérgezésnek.
Állatkínzás a vád a két férfival szemben.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!