Jump to content

Akarsz gólyát szabadon engedni?

2017. 08. 18. 07:00

Ki ne szeretné a gólyákat? Örömmel fogadjuk őket tavasszal, és fájó szívvel búcsúzunk tőlük minden ősszel.

Rosszul esik olyan híreket olvasni, amelyek gólyák sérüléséről, haláláról szólnak, pedig egyáltalán nem ritka események. Amelyik madár szerencsés, madármentők segítéségét kapja, az olyan helyre kerül, ahol meggyógyítják, rehabilitálják, vagy legalábbis egy jó helyen biztosítanak számára életet. A legfőbb cél a sérült állatok meggyógyítása, de még ennél is fontosabb, hogy amelyik példányt csak lehet, azt szabadon is engedjék.

A hortobágyi Madárpark Madárkórházába gyógyulnak azok a madarak, amelyekre még időben rátaláltak és meg tudták menteni. A kellő beavatkozásoknak, kezeléseknek köszönhetően a madarak gyógyulttá nyilvánítása után szabadon is engedik őket. Az augusztus utolsó hetei pedig azok, amikor ezek a gólyák még tudnak messzire induló társaikhoz csatlakozni.

A fiatal példányok már augusztus 20 és 30 között elindulnak útjukra, ezért a hortobágyi madárkórházban is most lesz alkalom arra, hogy szabadon engedjék a gyógyultakat. Ezt azonban a látogatók tehetik meg. Ezt a fajta igényt augusztus 18-20 között lehet kérni vagy a madárpark recepcióján, vagy pedig egyeztetés szerint a +36-30/5356484-es számon.

Nemcsak gólyákat lehet elengedni, de lesz solymászbemutató is, valamint bográcsgulyással várják az érdeklődőket.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/kép (A képek illusztrációk)