Ideje lenne azonban beazonosítani, hogy valóban baglyot szoktál-e látni. Erre buzdít a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) is. Az MME munkatársai arra kérik a magyar lakosságot, hogy figyelje meg környezetét, és ha erdei fülesbaglyot lát, értesítse a társaságot.
A felhívás szerint a baglyok hazai felmérésében bárki részt vehet. Akár még közös programnak is kiváló lehet egy óvodai vagy iskolai osztálynak, csoportnak.
Az erdei fülesbaglyok főleg olyan téli helyet keresnek maguknak, amelyek a mezőgazdasági területek mentén elhelyezkedő települések. Ott tanyáznak le, ahol elég számukra a zsákmányállat. Emiatt is nagyon hasznos jelenlétük. Megfigyelésük pedig izgalmas felnőttek és gyerekek számára is egyaránt. Kedvelik a falvak, kisebb városok belterületeit, és sosem egyedül, hanem csapatosan tűnnek fel.
Azért húzódnak be a városokba, mert jóval több a fa, amelyen nappal meg tudnak pihenni, és nincs egyetlen ragadozó sem, amely a fülesbaglyokra veszélyes lehetne.
Amennyibe a környezetedben erdei fülesbaglyok tartózkodnak, úgy jelentsd le ITT.Neked csak néhány kattintás, de hasznos információt szolgáltathatsz a szakértők számára.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!