Jump to content

Vészesen fogynak a fecskék

2018. 11. 16. 20:00

A tavasz hazai hírnökei a hóvirág mellett egyértelműen a gólyák és a fecskék. Csakhogy van egy "kis" szépséghiba. Lehet, hogy nem sokáig élvezhetjük a fecskék társaságát?

Tavasszal érkeznek hozzánk a bájos kistestű, de annál nagyobb távolságot megtevő madarak, a fecskék. Évről-évre panaszkodnak a szakemberek, és talán már neked is feltűnt, hogy egyre kevesebben repkednek és a nyár végéhez közeledvén, az utánpótlás ellenére is egyre kevesebben csücsülnek a villanyvezetékeken.

Ha csak az elmúlt tíz évet vesszük számításba, azt az adatot kapjuk, hogy a füstifecskék száma közel 45%-kal csökkent, míg a molnárfecskéké 65%-kal!!! A csökkenés nemcsak az utóbbi 10 évben figyelhető meg, hanem folyamatosan így volt ez, de ha ezt az ütemet tartja számuk megfogyatkozása, nemsokára eljuthatunk abba a fázisba, hogy a hazánkban nyaraló és költő fecskék teljesen eltűnnek.

A fecskék számának csökkenésében szerepe van annak is, ahogyan az emberek bánnak a madarakkal. Előfordul ugyanis, hogy olyan helyen próbálnak fészket építeni, ami az embereknek nem megfelelő, ezért egyszerűen leverik a fészkeket. Természetesen nagyon sok a fecskebarát ember is, de a környezetszennyezés, a nem megfelelő hulladékkezelés is csökkenti a fecskék számát. Ez amúgy nemcsak hazánkban, hanem világszerte probléma.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com)