Jump to content

Hálájuk jeléül

2018. 12. 24. 19:00

Mindig van valami aktuális, amire az állatvédőknek fel kell hívni az emberek figyelmét. Nyáron a meleg, télen a hideg okozhat nagyobb gondot.

Nemcsak a bent tartott, napi legalább két sétát igénylő kutyusok téli gondoskodására, valamint a kint tartott állatok megfelelő tartásáról kell gondoskodni mindig az időjárásnak megfelelő módon, hanem a madarak etetése is hasonló odafigyelést igényel.

Már ősszel megkezdjük annak tudatosítását, hogy bár nagyon szép a madarak téli etetése, de ha abba belekezdünk, azt napi rendszerességgel, nagy odafigyeléssel szükséges biztosítani egészen addig, amíg a természet nem ad annyi táplálékot a madaraknak.

Egy kislány a kertjükben feltűnő varjakat kezdte el etetni. Ezt a jó szokását annyira megszokták a madarak, hogy már évek óta visszajárnak ugyanoda. A kislány és a varjak egészen megkedvelték egymást. A gyerkőc szerette a károgó énekesmadarak jelenlétét, és csemegével kertültek még közelebb egymáshoz.

A varjak nem hálátlanok. Az is ismert, hogy nagyon okos madarak. Nem várták ingyen ezt a segítséget, ezért a kislány számára mindig vittek valami apróságot, amivel meg akarták hálálni a finom és biztos falatokat.

Volt ezek között mindenféle, emberek által hátramaradt csillogó, fényes, színes tárgy. Gemkapocstól kezdve, elhagyott fél pár fülbevalón át, egészen a Lego darabig.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)