Emiatt olyan nagy baj, ha az életterüket lecsökkentjük. Sok madárbarát kezd bele ősz legelején a madarak etetésébe, itatásába, és a kerttel rendelkezők lakhellyel is megkínálhatják a hozzájuk érkező madarakat.
Nyíregyháza egyik parkjában már egy évtizeddel korábban több mesterséges fészkelőhelyet szolgáltattak az ott élő tollasoknak és ezek száma folyamatosan növekszik. A meglévő fészkek felújítása és kitakarítása is folyamatos munkát igényel, most pedig új odúk kerültek a helyükre, hogy birtokba vehessék tulajdonosaik.
A parkban a kezdeményezés óta közel háromszáz, a kihelyezett fészkelőhelyeken kikelt és felnőtt madarat gyűrűztek már meg.
Tavasszal a madárlakok száma jelentősen növekedni fog, mert tavasszal újabb hatvan odú lesz kihelyezve.
A szakértők rendszeresen vizsgálják a fészkeket, így azt is tudják, hogy ki lakja azt. Elvégzik a gyűrűzést és még az arra nyitott és kíváncsi gyerekek, felnőttek is szemtanúi lehetnek a lakóknak.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!