Mára már ahol sikeres a fészekrakás, már egész nagyok a kis gólyák. Ezzel együtt több annak is az esélye, hogy bajba jutott kis gólyákon kell segíteni.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága ezúttal egy olyan esetről számolt be, amely emberi hanyagságból történhetett meg.
A Természetvédelmi Őrszolgálathoz beérkezett lakossági bejelentés alapján keresték fel azt a fészket, ahol feltételezhetően bajban vannak a fiókák. A helyieknek az tűnt fel, hogy a fészekben lévő kis gólyák természetellenesen viselkednek. A szakemberek meglátogatták a gólyákat és beigazolódott a gyanú. A fészekaljnyi gólyafiókák mozgását bálamadzag gátolta. Valószínűleg a madzag már a fészek építésével odakerült, a kikelt fiókák pedig kiskorukban beleakadhattak és ahogy cseperedtek, az gátolta fejlődésükben és mozgásukban is.
A szakemberek kimenekítették a fogságból és a fészekből is a kicsiket, mert annyira legyengültek, hogy szükségük van a segítségre.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!