Jump to content

Szolgálatban az állatok

2016. 05. 10. 06:00

Az állatok sokszor segítik az embert. Olykor csak annyit tesznek, hogy mellettünk vannak nehéz helyzetben is. Mákor pedig maga az ember hívja segítségül az állatokat.

Habár szerencsére nem valósították meg, de elvakultan hittek abban az ötletben, hogy galambok segítségével fogják a rakétákat irányítani. Úgy tervezték, hogy galambokat ültetnek a rakéták orrában lévő kis fülkébe. A galambok nézelődtek volna ki a kis ablakon, és ha a célpontot meglátják, akkor egy laza csőrkoppintással jelezték volna a célpontot és már el is indult a rakéta oda, ahová kell. Azt tervezték, hogy betanítják a galambokkal a térképet, hogy majd alkalomadtán felismerjék azt a helyet, ahová nekik majd a bombát kell irányítani. Vicces, de ebben a valóságtól elrugaszkodott elképzelésben többen hittek.

Amíg a galambos sztori inkább, mint valami tréfa működött, addig az ötletességet mutatja az, hogy az első világháború időszakában esténként fényhiányban szenvedtek. A villannyal történő világítást nem tudták megvalósítani, ezért a kreativitásukat mozgatták meg a katonák. Ha már az ókori emberek is használták a szentjánosbogarakat, mint fényforrások, az első világháború emberei is megtehették.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu; flickr.com/kép)