A nyulak viselkedéstana (az összes állathoz hasonlóan) rendkívül érdekes. Megismerésük révén fényt deríthetünk kedvencünk tulajdonságaira. Megérthetjük, mit-miért tesz, s ezzel mind az ő életét, mind az együttélésünket megkönnyíthetjük, és kellemessé tehetjük. A nyúl magányosan élő állatfaj. Ez azt jelenti, hogy a faj egyedei az élettérben elszórtan, egyedül élnek, csak a szaporodási időszak idején társulnak egymással. Ilyen életmódot folytat a mezei és az üregi nyúl. Ezt a tulajdonságát a domesztikáció hatására sem vesztette el. Az állatok ugyan nem beszélnek, de különböző testi jelzéssel vagy hanghatással meg tudják értetni magukat faj-és fajtatársakkal.
A jelenlegi gazdasági helyzetben, sokaknak szinte megengedhetetlen luxusnak számít, hogy a családjával elmenjen nyaralni. Hiába dolgozik egész évben, a nyáron sem tud pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni. Ugyanakkor a briteknél egyre nagyobb divat, hogy ha egy család nyaralni megy, akkor nyaralni megy a háziállat is. Azonban nem az itthon megszokott módon, nem a családdal, hanem háziállatoknak való hotelekbe. A legmenőbb ilyen hotelekben egy éjszaka ára mintegy húszezer forintot kóstál.
Az állatok kommunikációja testhelyzetekkel (fejtartás, fülmozgatás, test- és farok tartás), hangokkal, illatanyagokkal, és ezek összességével történik. Egy kutya vagy macska látványosabb jeleket ad, de a kis szőrös kedvencünknél is megfigyelhetjük, mit, miért csinál és mikor lesz belőle „vérengző vadállat”. A rágcsálóknál a játékra való felhívásnak a jele egy sajátos szag. Az újonnan érkező általában hagyja, hogy a terület tulajdonosa alaposan megszaglássza. Ez csak kivételes esetekben marad el, mondjuk, ha a szoptató nőstény azonnal megtámadja a fészekbe tévedt idegent.
A legújabb kutatások szerint lehet gyógyítani az allergiát kutyaszőrrel. A kutatások során kisebb arányban alakult ki később ekcéma azoknál a gyerekeknél, akik érzékenyek voltak ugyan a kutyaszőrre, de már egyéves koruk előtt találkoztak ezzel az allergénnel. A University of Cincinatti kutatói szerint a kutyák - sok egyéb más mellett - immunterápiára is alkalmasak lehetnek. A részletes elemzés alapját több mint 600 gyerek adatai képezték, melyeket az allergiát befolyásoló környezeti tényezőket vizsgáló kutatásból válogattak ki a szakemberek. Az „ősi ellenség” macskák esetében viszont már egészen más a helyzet.
Azok a kezdő akváriumtulajdonosok, akik csak azért akartak halakat, mert csendesek és szépek, az első traumát akkor élik át, amikor kedvencei elkezdenek szaporodni. A halak többsége ikrákat rak, de más halak embriói a nőstény testében fejlődnek, ezek az elevenszülők, melyek kész ivadékokat hoznak a világra. Az elevenszülők ikráinak megtermékenyítése a nőstény testében történik, ami szinte biztos megtermékenyülést ígér. A halfajok többségénél a nemek elkülönülnek nőnemű és hímnemű egyedekre, egyszerre kétnemű, vagyis hermafrodita halak nincsenek.
Új életet kezdett Cara Delevingne a világhírű modell. Az utóbbi időszakban a parttalan züllés jellemezte az életét, de most nagyot fordult a kocka. A Jezebel magazin szerint ugyanis a világ legcukibb állatát, egy nyulat szerzett be magának Delevingne, és azzal vigasztalódik az elmúlt szerelem után. A 22 esztendős szépség 2009 óta modellkedik, de karrierje 2011-ben indult be igazán. Olyan világmárkák kollekcióját reklámozta már, mint a Chanel, a Burberry, a Moschino vagy éppen a Donna Karan New York. Jelenleg a világ 5. legkeresettebb modelljei között van, és számos felkérést kap nagynevű tervezőktől.
Kutyák számára kialakított mobil véradóállomást üzemeltet Philadelphiában a Pennsylvaniai Egyetem állatorvosi tanszéke, hogy megkönnyítse a négylábúak számára a véradományozást. Kym Marryott, az intézmény állatok számára kialakított vérbankjának munkatársa szerint az emberek nem is igazán gondolnak erre addig, amíg saját kedvencüknek egyszer csak nem lesz szüksége vérátömlesztésre. Az egyetem állatorvosi tanszékének munkatársai szerint övék az egyetlen, állatoknak szánt mobil véradóállomás az Egyesült Államokban. A szakemberek heti rendszerességgel járják Philadelphiát és környékét.
A bajusz egy macska életében sokkal fontosabb, mint egy kutyánál, segítségével a cica el tudja dönteni például, hogy átfér-e egy keskeny résen. Ezek a szőrszálak keményebbek és legalább kétszer olyan vastagok mint a normál szőrzet, gyökereik háromszor olyan mélyre nyúlnak a bőr alá, és dúsan övezik véredények és idegek. Ennek következtében a szőrszál legkisebb rezdülése akár egy légáramlat hatására is ingerületet kelt. Az orrszőrzet segít a macskáknak a sötét helyeken történő tájékozódásban, különösen egerészéskor fontos.
A bő egy éve érvényes, állatkísérleteket tiltó uniós szabályozás ellenére nagy az összevisszaság ezen a fronton. Mit tehetünk, ha állatkísérlet-mentes kozmetikumokat szeretnénk használni, és melyek az itthon is kapható márkák? Egy biztos, ha elhatározzuk, hogy ezentúl csak állatkísérlet-mentes kozmetikumokat fogunk használni, nincs egyszerű dolgunk. Bár az EU 2013. március 11-én betiltotta a területén árult késztermékek és azok összetevői állatokon való tesztelését, ha ugyanazt a krémet az EU-n kívül is árulják, akkor sajnos nincs semmilyen garancia arra, hogy az valóban kiérdemli a „cruelty-free” minősítést, azaz nem okoznak miatta fájdalmat vagy szenvedést állatoknak.
Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének négylábú főszerepét, a Hagent alakító Body és Luke nyerték el a legjobb kutya alakításért járó Palm Dog-díjat (Kutya Pálma-díjat) a 67. cannes-i filmfesztiválon. A díjat a film rendezője vette át pénteken a fesztivál brit pavilonjában. A Fehér Istent a fesztivál második legjelentősebb versenyszekciójában, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű programban mutatták be. A díjnyertes kutyákat Teresa Miller amerikai kutyatréner választotta ki és hozta a budapesti forgatásra. A Los Angeles-i szakember korábban olyan világhírű filmekben működött közre, mint a Rex felügyelő, a Kutyám, Jerry Lee vagy a Cujo.
A halak mintegy 400 millió éve jelentek meg az evolució során. A vízi környezethez való, hosszú ideig tartó alkalmazkodás alatt különféle módon idomultak életterükhöz és ezért sokféle csoportjuk, rengeteg fajuk jött létre. Ezek egy része az élőhelyek megváltozása vagy más tényezők miatt időközben kihalt, mások pedig tovább fejlődtek. De vajon mi okozza az egyes halak testalakja közti különbségeket? Ezeknek a jellegzetes különbségeknek a magyarázatát a testfelépítés és az életműködések megismerése segíthet megérteni.
A HEROSZ Budapesti Állatotthona szeretettel vár minden érdeklődőt május 31-én a Herman Ottó halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett tavaszi nyílt napjára, ahol a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek az otthon lakóival, dolgozóival, és azzal a maroknyi lelkes kis önkéntes csapattal, akik amellett, hogy gazdához segítik kis védenceiket, nap, mint nap azon dolgoznak, hogy az otthon lakói boldog, kiegyensúlyozott, jól szocializált – így gazdára esélyes – állatokká váljanak.