Ez a sors ajándéka volt a 25 éves intézménynek.
És, ha a disznó nem szereti a rockot?
Teljes testével védelmébe vette a gazdit. Még akkor is, ha segíteni akartak neki.
Szereted a sört? Most hat napon át egy helyen, a budapesti Szabadság téren kóstolhatod meg az ország legjobb kézműves tételeit és a nemzetközi különlegességeket a 6. Belvárosi Sörfesztiválon, amelynek főtámogatója a SPAR Magyarország.
A Hortobágyi Madárkórház dolgozói számára az jelenti a legnagyobb sikert, ha szabadon engedhetik a gyógyult madarakat.
Nem tudni, hogy honnan szökött meg a béka, de lehet, hogy még a gazdája sem vette észre. Ha igen, akkor pedig nem verte nagy dobra.
Arra tanították és kérték, hogy keressen. És ő talált, ezzel életet is mentett Főnök. Most kitüntetést kapott.
A közelgő szeptemberi első becsengetés számtalan családnak okoz gondot, ugyanis az iskolakezdéshez szükséges alapvető eszközök megvásárlása jelentős anyagi terhet jelent számukra. Az INTERSPAR vásárlói augusztus 24-27. között tanszerek, szeptember 4-ig pedig adománykártyák megvásárlásával segíthetik rászoruló gyerekek iskolakezdését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország „Adni Öröm!” kampánya keretében.
Elkeseredett harc vár a menhelyen dolgozókra és az ott élő állatokra.
Egy év hiábavaló keresés után már alig van remény arra, hogy egy szökött állat hazataláljon. Nehogy hét év után...
Vagy a kalandvágy uralkodott el a fókán, vagy csak kíváncsi volt mi van a parton túl.
Azt tudjuk a majmokról, hogy eszközhasználók, de hogy még a telefont is kezeljék, az már sok.