Most már jó kezekben vannak azok a medvék, amelyek Spanyolországból érkeztek hazánkba. A Veresegyházi Medveotthon lesz új és nyugodt otthonuk.
A munkahelyre tartva nem vagyunk felkészülve bármilyen hátráltató elemre. Pedig a közlekedés során bármi olyan történhet, amely hátráltatja az utunkat, ahogy ennek a nőnek is.
Minden szakmának megvan a maga szépsége és nehézsége. A postások életét megkeserítheti néhány saját területét védelmező kutyus. Vagy épp boldoggá teheti a munkanapokat.
A gyerekek gyakran nyúzzák szüleiket, hogy végre megkaphassák a háziállatukat. Egy angol gyermek megtette maga az állat beszerzését. Szerencsére időben lekapcsolták.
Állandóan rágnak, ez a dolguk és ez szükséges ahhoz is, hogy a folyamatosan növő fogaik ne okozzanak kellemetlenséget.
Vagy az önuralma hatalmas ennek a cicának, vagy pedig tényleg elfogadta magát olyannak, amilyennek a gazdája megnyírta, punk frizurát álmodott neki ugyanis.
Igényünk lehet lenne arra, hogy kedvenceink velünk töltsenek olyan nagy eseményt, mint például a házasságkötésünk, de legtöbb esetben erre nincs lehetőség. Nem úgy a gazdagok és híresek körében.
Egy kutyus napi rutinja között biztosan nem szerepel, hogy a farkán lévő szőrből fonatot készítsenek. Vagy mégis?
A halak igazi közege a víz. Egy Ausztráliában élő aranyhal élete veszélybe került. Fulladni kezdett és műteni kellett.
A madár és a macska hivatalosan a ragadozó és a táplálékát jelenti, de a lakáson belül tartott állatok életében ez az olvasat nem működik.
Az Illatos úti Ebtelep, az Airbnb és az Erste Bank egyedi módját választotta az örökbefogadás népszerűségének: minden újdonsült gazdi Airbnb lakásban ismerkedhet össze leendő kedvencével, három napon át.
Egy igazán jó gazdinál mindig van nejlonzacskó, amelyet magánál hord kutyasétáltatás közben. Az ürülék összeszedése több szempontból fontos, mégsem mindegyik gazdi teszi meg. Győrben kutyavécéket állítottak fel ezért, de azt sem mindenki úgy használja, ahogy kellene.