Jump to content

Mentegetőznie kell?

2017. 01. 30. 20:00

Ha az ember ismertebb, akkor a szavait sokkal jobban megjegyezik, mint másokét. Kulcsár Edina szépségkirálynő szavát is sem felejtették el, mi több, számon is kérték.

A fiatal és szép nő igazi állatbarát. Ez az állatszeretet abban is megnyilvánul, hogy igyekszik segíteni azoknak a kutyusoknak, akik állatmenhelyen élnek. A legtöbb, amit tudnak civilek is segíteni, ha táplálékkal látják el a menhelyet. Kulcsár Edina is azt gondolta, hogy másfél tonnányi kutyatáppal fogja segíteni menhelyek kutyusait. Rajongóitól kért segítséget, hogy hova melyik menhelyekre szállítsa el az eleséget. Úton-útfélen érkeztek hozzá az üzenetek, az ötletek, és ez azóta is így van. Az örömteli pillanatokról, amikor Kulcsár Edina személyesen látogatott el menhelyekre, meg is örökítette. A kutyusok igazán örültek a tápnak és Edina barátságának

De úgy látszik, hogy az embereknek még ez sem elég, ugyanis az olyan üzenetek mellett, amelyben megköszönik Edina segítségét egy igencsak becsmérlő is becsúszott. Az egyik „rajongó” kérdőre vonta, hogy hová is vihette azt a sok kutyatápot.

Értetlenül állt az eset előtt a szépségkirálynő, hiszen semelyik menhelynek nem tett ígéretet, ráadásul még nem várt esemény is közbeszólt, hogy felajánlását eljuttassa több helyre.

Valószínűleg Edina sok követője és most már utálója is várja a posztot, hogy végül hová osztotta el a agy mennyiségű állateledelt.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | instagram.com/edinakulcsar_official/képek)