Jump to content

Tíz elefánt esett a méreg áldozatául

2017. 07. 09. 08:00

Az orvvadászat sok állatfajra hozott veszélyt, némelyik így a kihaláshoz közelítő állapotba került. Most mérgekkel próbálkoznak.

Az orvvadászok úgy vannak meg előttünk, mint akik puskával a hátukon erednek a vad nyomába, hogy kilövésük után megszerezzék tülküket, agyarukat. Azóta már más eszközhöz folyamodnak és méreggel csalják lépre az ártatlan állatokat.

2013-ban észlelték Zimbabwében az első mérgezéses esetet, de azóta már száznál is több elefánt esett így halálos áldozatául az orvvadászoknak.

A Hwange Nemzeti Parkban történt az első eset is, és most újabb állatokat öltek meg ilyen módszerrel. Egy borjú az anyjával és még nyolc elefántot mérgeztek cián és egy gyomirtó szer elegyével. Az állatok agyarát a haláluk után levágják és értékesítik.

Nem is lehet rátalálni az ilyen elhullott példányokra csak úgy, ha repülővel vizsgálják át a park területét.

A legnagyobb gondot az okozza, hogy ha nem találják meg időben a méregtől elhullott elefántokat, akkor más dögevő és ragadozó állatok élete is veszélybe kerülhet, ha esznek az elefánt húsából.

Nagy kockázatot vállalnak az orvvadászok is, mert ha észreveszik, hogy miben sántikálnak, minden gondolkodás nélkül lelőhetik őket.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)