Jump to content

Három a kis szurikáta

2019. 07. 21. 08:00

Négyujjú manguszta. Nem mond így semmit? De a szurikáta már biztosan ismerősebben hangzik. Akarsz piciket látni?

A Miskolci Állatkertben már 2002 óta láthatók ezek a bájos kis állatok. A szurikáta szó szuahéli nyelven szirti macskát jelent. A macskától egészen távolálló ez a kis emlős, mégis kedveltek az állatkertekben, mert mókásak. A csapatban élő szurikáták közül egy mindig őrzi a területüket. Hátsó két lábára állva kémleli a területet és idegen behatoló esetén hangos jeladással figyelmezteti a társait.

A szokásosnál is nagyobb a védelmi készültség, hiszen a május végén születtek, de mostanra már úgy megnőttek, hogy kíváncsiak mi történik a védett járataikon kívül is, így már felmerészkednek a föld felszínére és az állatkert látogatói is láthatják a kis kedvenceket. A szurikáták ugyanis a miskolci intézmény egyik legkedveltebb állatai. Az idén született három kölyökkel bővült a csapat, de szerencsére évente megajándékozzák az állatkertet utódokkal.

A kifejlett állatok is igazi mókamesterek tudnak lenni, de még igazabb ez a kölykökre, akik szívesen produkálják magukat a látogatók előtt is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)