A hajdan aranyáron árult nagytermetű papagájok importja azonnal megszűnt, a hazai tenyésztők zöme pedig vagy felszámolta, vagy külföldre vitte az állományt, igaz, ilyen madarak, például rózsakakaduk már Németországban sem nagyon kellenek. Kivételnek a kézből nevelt arák, jákók, nemes papagájok és amazonok számítanak, igaz, ezek árai nem az átlagemberek pénztárcájának valók.

Ugyancsak sanyarú idők járnak a régen slágerajándéknak számító szőrgombócokra, mint a ma már alig keresett aranyhörcsög, amit még a hajdan drágának számító színváltozatokban is zömmel kígyótápnak visznek. Az észak-amerikai csíkos mókusok, orosz burundukok sem kellenek, a tíz éve még jó drágán megvett, és a családot rendszerint végigharapó jószágok utódai ma a Margitszigeten grasszálnak néhány, hasonlóan megunt és kirakott szibériai vörös mókussal együtt.

A degu és a csincsilla is kiment a divatból, ahogy a mongol futóegér, vagy az egykor nyakban sétáltatott csuklyáspatkány. Törpenyulat ma már húsvétkor is csak visszavételi garanciával lehet eladni.

Régebben divat volt az ausztráliai erszényes repülő cukormókus, ma a különlegességet kedvelőknél a madagaszkári tüskés tanrek a menő. Tízezerért már miénk is egy ilyen sünszerű rovarevő, más kérdés, hogy nem túl könnyű tartani – mondja Fehér Tamás, a Trionyx állatkereskedés tulajdonosa. Kutyatápon és gyümölcsön ideig-óráig eléldegél ugyan, de a minden rovarevőre jellemző szaga miatt kétséges a karrierje.

Ami tartja magát az eleven plüssállatot birtokolni vágyók körében, az a hely- és fogyasztástakarékos törpehörcsögökön kívül a tengerimalac, igaz, annak csupasz formája.

Ma úgy látszik, mindenből a meglepő, a szokatlan, a különleges az eladható. A csökkenő kereslettel szembenéző kígyóknál is a tenyésztett színváltozatok édesítik meg a magányukat egy tekergődző kedvenccel megosztani vágyók, no meg a kereskedők életét. A felerészben vad, felerészben fehér színű királypitont hetvenezerért kínálják.

Amúgy a terráriumi állatoknál is visszaesés tapasztalható – mondja Kovács Zsolt szakíró. A kilencvenes években mindenféle hüllőcsoda iránt óriási volt az igény, hiszen a rendszerváltás előtt jobbára csak ékszerteknőst lehetett kapni – és csempészni Jugoszláviából görögöt, vagy az ilyen téren előttünk járó NDK-ból kekszesdobozban óriáskígyó bébiket. A legtöbb egzotikus kedvenc előtt csak a szabad utazás nyitotta meg az ajtót az ilyesmikre fogékony tízezrek otthonaiba. A terrarisztikai hobbi azonban vadhajtásokat is hozott, a mérgeskígyó-tartás például haláleseteket is, majd a hüllőtartók jó része rájött, hogy pikkelyes kedvenceikkel sok a gond, a kereskedők nem vették vissza azokat, és már az állatkertek sem tudták befogadni a sok megunt jószágot.

Fotó: freedigitalphotos.net

otthonikedvenc.hu/nol.hu