Egy amerikai nő nagyon nehéz helyzetbe került. Édesanyja súlyos beteg volt, hetei voltak hátra. A nő ápolta édesanyját. Ekkoriban kapott egy nyuszit, amelyről szintén gondoskodnia kellett. Sajnos az édesanya elhunyt, ami miatt lánya teljesen összeroppant. Ebben a nagyon nehéz helyzetben a nyuszi miatt kelt csak fel az ágyból, hiszen nem hagyhatta éhen halni azért, mert nagy bánata van.
A nő idő közben annyira felépült depressziójából, hogy elhatározta, terápiás állattá nyilváníttatja nyusziját, hiszen rá is ő volt nagy hatással. Nem sokkal az elhatározás után a megvalósítás következett. Jelentkezett egy képzésre, és a nyuszi sem vallott szégyent, ahogy eddig sem. A terápiás állatoknak jól kell viselniük vadidegen emberek közelségét, simogatását. Betsy nyuszi azóta kapott egy menhelyről magukhoz vett társat. A sok megpróbáltatástól félénk nyuszi társ hamar megszokta új helyét. Annyira megnyugodott, hogy ő is segíti az embereket, terápiás nyuszi lett. Most már két nyúllal járja az államot a nő azért, hogy fogyatékkal élő személyek fejlesztését segíteni tudja.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!