Jump to content

Mit keresett a csontban a mókus?

2016. 12. 18. 19:00

A mókusok arról híresek, hogy keresik az élelmet, és amit találnak, azt elássák. Ezek az élelmiszer raktárak fogják a téli muníciót biztosítani.

Ahhoz, hogy minél több élelmet tudjanak gyűjteni, résen kell lenniük. Az egyikük túlságosan azon volt.

Már hetek óta a család kertjébe járt, hiszen eleséget tettek ki az odajáró madaraknak, mókusoknak. A több állatka közül az egyikre felfigyelt a család és jól meg lehetett különböztetni társaitól, hiszen fehér jellegzetes szakállat viselt. Legalábbis messziről úgy vélték, hogy az szakáll. Egy jól sikerült fotót megnézve azonban kiderült, hogy a szakállnak hitt folt valójában a mókus nyakára szorult idegen tárgy.

Akkor már tudták az emberek, hogy a mókus bajban van, így hívták az állatvédőket. A kiérkező segítség befogta a mókust és azonnal állatorvos segített neki. Kiderült, hogy a fehér szőrgallér helyett egy nagy marhacsont darab volt, amit kutyának tálalhattak fel, de a kíváncsiság arra vitte a mókust, beledugta a fejét és az rajta is maradt. A csontdarabot fűrésszel kellett eltávolítani. Látszott, hogy megnyomta a kis állat nyakát a csont, de más baja nem történt szerencsére. Azóta már újból szabadon keresgél valahol.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/kép (A képek illusztrációk))