Jump to content

Nagy a baj, amit az emberek okoznak

2018. 02. 27. 07:00

A környezetszennyezés jó ideje problémát jelent, de csak mostanában kezdtünk igazán felfigyelni, amikor már lépen-nyomon láthatóak a jelek.

Állatok ezrei pusztulnak bele abba, hogy a tengerből a műanyag hulladék az állatok testére vagy szervezetébe kerül. A műanyaggal játszó, vagy abba véletlenül belegabalyodó állatok szerencsés esetben meg tudnak egy idő múlva szabadulni a hulladéktól, ám vannak olyanok, amelyek úgy ráékelődnek az állatok bőrére, hogy belenő a húsukba, ezzel meggátolva a fejlődésüket, az életüket.

Az állatok emésztőrendszerére is károsan hat az emészthetetlen hulladék, így lefogyott, beteg állatok pusztulnak el. Úgy találtak egy fiatal fókára is, hogy már a végletekig legyengül. Éhes volt, de enni nem tudott, mert a nyaka köré egy műanyag frizbi szorult. Mindez akkor történhetett, amikor a fóka még kisebb volt. A játékos és kíváncsi fókakölyök beledugta a fejét a frizbi fogására kialakított lyukba, de onnan már nem tudta kihőzni. Egy darabig azonban még tudott játékkal a nyakában létezni, ám ahogy nőtt, úgy vágott a húsába a műanyag játék. Nemcsak sebe fájt és fertőződött el, de még enni sem tudott tőle.

Ha nem találnak rá, csúnya halála lett volna. Így is hónapokig kell kezelni csúnyán elfertőződött sebét, ám utána szabadon fogják engedni, immár frizbi nélkül.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/kép (A képek illusztrációk)