Jump to content

Ismeretátadás vagy gyilkolás?

2018. 03. 02. 07:00

Úton-útfélen az állatvédelemben dolgozó, szabadidejüket is arra fordító emberekkel találkozunk a médiában, és aki kicsit is jóérzésű, az segít a bajba jutott bármilyen állaton.

A média és az emberek is egyre inkább kiélezettek, ha állatok sérelmére történik valami rossz. Az ügyet általában felkapják, így nem csoda, hogy hír lett abból, ami egy hazai középiskolában történt. Egy keszthelyi gimnázium biztosan nem ezzel szeretett volna a középpontba kerülni, mégis megtörtént, ugyanis az iskolában megrendezésre kerülő biológia szakkörön boncolás folyt. Talán még ezt is megemésztené bárki, ám a szakkörön készült videóból az is kiderül, hogy a boncolást még élő állatokon végezték a gyerekek.

Ez már csak a jéghegy csúcsa volt, ugyanis régóta ismert volt, hogy milyen kísérletek és boncolások folytak a szakkörön, csakhogy eddig nem került ki a nyilvánosság elé. Hiába háborított fel sok diákot az állatok olykor élve történő boncolása, csak egy szülői panasz érkezett a szakkört vezető tanár ellen.

A most nyilvánosság elé kerülő videó azonban sokkolta a közvéleményt. Vezettek áramot különféle állatokba. Kísérleteztek nyulakkal, denevérrel, papagájjal, más állatokkal.

Az ismeretterjesztés volt a cél, és a tanár mindent megtett a szemléltetésért, csak a tudás megszerzése közben állatok pusztultak el. Sok diák amiatt nem járt a szakkörre, mert nem szerette volna látni ártatlan állatok pusztulását, haldoklását.

A tanár ügyében már vizsgálatot indítottak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)