Jump to content

A környék kedvencét akarták megenni

2018. 04. 08. 08:00

A született városi gyerekek akkor látnak háztáji állatokat, ha egy állatfarmra vagy állatsimogatóban találkoznak állatokkal. Az állatkertek pedig azt a célt szolgálják, hogy egzotikus állatvilág egyedeit is megismerhessük.

A gyerekek imádják az állatokat. Akiknek van kertjük és helyük, hogy a háziállatok mellett ház körüli állatokat is tartsanak, sokkal inkább megismerik azok életét, viselkedését. A betondzsungelben erre nincs lehetőségük. Házi kedvenceket ugyan nagyon sokan tartanak a lakásban, de birkával, tehénnel, disznóval, kecskével, szárnyasokkal és nyúllal jószerivel csak akkor találkoznak, ha állatsimogatóban járnak.

A Berlinben dolgozó román férfi vendégmunkásként dolgozott. Csakhogy hiába dolgozott, ki már nem fizették. Éhes volt, és azt hitte, hogy rákacsintott a szerencse, amikor rátalált a „farmra”. Szólt a társainak, hogy nem kell éhezniük, mert talált egy kecskét, amit megehetnének. Jobb híján arra vetemedtek, hogy a farmon lévő állatok közül egyet megölnek a húsáért. Egyáltalán sejtésük sem volt arról, hogy az angóra kecske nem csak egy közönséges haszonállat volt, hanem az állatsimogató egyik fő kedvence. A farm ugyanis állatsimogató volt, a kecskét pedig sokan imádták.

Tudták vagy sem, hogy hol garázdálkodtak, börtönbüntetésre ítélték az elkövetőket.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)