Jump to content

A kutya nem mindenhol hűséges barát

2016. 04. 08. 07:00

Legjobb barátunknak, családtagunknak, hűséges társunknak tartjuk a kutyát. Ez így van nyugaton, de keletebbre már egyáltalán nem.

Kínában a kutyákat úgy tartják, mint nálunk a tyúkokat, a húsukért. Habár egyre több állatvédő emeli fel a hangját és egyre többen is tiltakoznak a kutya húsának fogyasztása ellen, de a kutyahús fogyasztása még nem szűnt be. Annyira nem, hogy évente millió számra ölik le a kutyákat húsuk fogyasztása érdekében. Míg mi disznótort ülünk a sertés levágásakor, húsának feldolgozásakor, Kínában is fesztivált rendeznek a kutyahús falás köré. Ez persze nem jó fényt vet Kínára, hiszen már csak ebben az országban szokás macskát és kutyát enni.

Az állatvédők támadják az állatok leölésének technikáját is, ám még inkább foglalkoztatja a szakembereket az, hogy a kutya húsának fogyasztásával súlyos fertőzésekhez juthat az ember. Nyomós érvek a kutyahús fogyasztásának beszüntetéséhez, de maga a fesztivál is felháborító. Több ezer kutya élete ér ott véget, sokukon még rajta van a nyakörv is, ugyanis a szegény települések lakóitól lopják el az állatokat. Szándékosan, napokig éheztetik, utaztatják a kutyákat azért, mert a stressz hatására felgyülemlett adrenalin miatt a kutya húsa finomabb. A rendezvény a napokban ítéli halálra kutyák ezreit.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu/forrás; youtube.com/videó; flickr.com/képek)