Jump to content

Itt a tavasz, kezdődik a fészekrakás

2019. 03. 19. 13:00

Megérkezett a tavasz, és vele együtt minden, ami ilyenkor szokott. A természet elkezdett nyílni, és az állataink is egyre aktívabbak.

Március elején végleg megtörte a tél hatalmát a tavasz, még akkor is, ha a felmelegedés korán és gyorsan érkezett. Ennek megfelelően a vonuló madarak is belekezdtek nagy útjukba.

A Körös-Maros Nemzeti Park nagy madárpihenője a Kardoskúti Fehértó. A szakemberek számára igazi élményt nyújtott az ott megforduló madarak látványa, hiszen most nemcsak a madarak száma sokszorozódott meg, de a tavon feltűnő fajok is jóval nagyobb változatosságot mutatnak.

Ám míg egyes fajok egyre nagyobb példányszámban tűnnek fel a környéken, addig néhány madárfaj létszáma nagyon lecsökkent. Azok a fajok, amelyek nem hazánkban költenek, már tovább is álltak, míg a nálunk költők már nagyban a nászidőszakot élik.

A vízimadarak vándorlása mindig látványosabb, hiszen nagy csapatokban érkeznek és tél végén továbbállnak. Csak a nálunk költő egyedek nem hagyják el a Fehértó környékét. Sőt  a récék közül már vannak, akik megkezdték a költést is.

Míg sokan azért keltek útra most tavasszal elinduljanak költőhelyükre egy másik vidékre, addig mások hozzánk érkeznek pontosan e célból. A Kardoskúti Fehértó vidéke erre pedig kiváló és sokféle madárfaj találja meg fészkelő helyét a Körös-Maros Nemzeti Parkban.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)