Jump to content

Bele sem tudnak kezdeni a felújításba

2017. 02. 07. 20:00

Az ember ahová beteszi a lábát, ott igyekszik azt megvetni is. Mindent kiirtó építkezésbe kezd, így növények és állatok életterét szűkíti le minimálisra, máskor pedig ennek köszönhetően ki is pusztulnak fajok.

Tudjuk hogy nagy baj van a Földön, és talán egyre nagyobb figyelem irányul a környezetvédelemre is. Törvényekkel szabályoznak mindent, hogy a lehető leghatékonyabban védjék meg a még élő állat- és növényfajokat. Amerikában, Kaliforniában egy híd felújításába nem tudnak belekezdeni addig, amíg az Anna-kolibri fészkében lévő tojásból ki nem kel a fióka. Sőt mi több, a kis kolibrinek el is kell hagynia a fészkét ahhoz, hogy a tényleges munkát el tudják indítani. Ezt ugyanis egy törvény fogalmazta meg, és a szabályokat be kell tartani.

A híd közelében olyan fák vannak, amelyeket a munka megkezdésekor majd ki kell vágni a haladás érdekében. Az egyik fán található az a fészek, amely miatt el sem tudják kezdeni a munkálatokat. Ez néhány hetes kiesést jelent a cégnek, de nem olyan jelentős, hogy aggodalmaskodni kellene a határidő tartásáért.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)