Jump to content

Nem árva, csak tanul

2018. 05. 02. 20:00

Az embergyermek sokáig szülei segítségére szorul, de az állatvilágban minden felgyorsulva történik. Állatvédők éppen azért azt kérik, hogy az árvának tűnő kisállatokat ne „mentsük” meg.

Kis őzgida, akit elhagyott a mamája. Gyakran az árvának hitt, vadon élő állatokat csupa jó szándékkal akarják az emberek megmenteni. Nincsenek tudatában annak, hogy ezzel tesznek igazán rosszat az állatnak, hiszen így már tényleg nem fogadná vissza az anyja. Ha pedig emberek között nevelkedik, akkor a vadonba nem engedhetik vissza. A legjobb, ha hagyjuk az állatot ott, ahol van, és nem avatkozunk bele a természet rendjébe.

Csakhogy ez a madarakkal is így van. Most van az ideje, hogy a madarak kiköltsék fiókáikat. A kis madarak pedig előbb vagy utóbb a fészket is elhagyják. Talán már te is találkoztál sérültnek tűnő kismadárral, de ha jobban megfigyelted, akkor arról volt szó, hogy a kismadár igazából még csak esetlen. Tanulja a manőverezést a levegőben és a földön, a mamája pedig igyekszik segíteni körülötte. Ahogy a vadon élő állatok kicsinyeinek esetében, úgy a madaraknál is akkor teszünk a legjobbat, ha az esetlen kismadarakat hagyjuk, nem nyúlunk hozzájuk. Sok madárfaj fiókáira ugyanis az a jellemző, hogy már akkor elhagyják a fészket, amikor még nem repképesek. A védelmet számukra a sűrű aljnövényzet biztosítja. Ilyen apróságokba botlanak bele turisták, járókelők. Sokszor hangos csipogással hívják fel a mamájuk figyelmét, de erre az emberek is felfigyelnek és minden áron segíteni akarnak.

Nos, ha bukdácsoló, repülni alig tudó kismadárra figyelünk fel, akkor fiatal madárkáról lehet szó, akit anyja igyekszik tanítgatni.

Ha mindenáron segíteni szeretnénk egy fiókán, amelyik nyílt terepre tévedt, akkor azt tegyük, hogy sűrűbb aljnövényzettel borított területre visszük. A madarak nem érzik az ember szagát, így emiatt nem fogják fiókájukat elhagyni,

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | flickr.com/kép (A képek illusztrációk)