Jump to content

Madár vs. repülő

2019. 08. 17. 08:00

Az ember mindig ámulattal figyelte a magasban szálló madarakat, és minden vágya az volt, hogy repülni tudjon.

Ezt a vágyat sikerült is teljesítenie, hiszen okos feltalálók, ügyes mérnökök alkottak olyan repülőszerkezeteket alkottak, amely ez megvalósulhatott. A természet a legjobb tervező, és bár megalkottuk a repülőgépeket, de a balesetek előfordulnak a legdrágább gépek esetében is. Amikor pedig repülő találkozik a levegőben szállva madarakkal, egyáltalán nem csak a madarak számára lehet végzetes.

A madarakkal történő ütközés a szárnyasok esetében legtöbb esetben halálos kimenetelű, de mint a napokban történt utasszállító repülőgép kényszerleszállást is az okozhat, hogy madarakkal találkozott össze a gép. Az Airbus 321-es gép hajtóműveibe madarak kerültek be. Ez a madarak számára végzetes manőver azonban a repülőgép összes utasára veszélyes volt. Az egyik hajtómű le is állt, aminek következtében a gép Moszkva közelében kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani egy mezőgazdasági földterületen. Bámulatos manővert hajtottak végre a gép pilótái, de még így is lettek sérültek. A 234 utasból 23 embert szállítottak kórházba.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)