Legtöbben nem hobbiállatként, hanem vágásra, szaporításra tartanak disznót. Egy angliai város baráti társasága is éppen emiatt vásárolt egy malacot.
Lakásban élő cicáinkban hiába van benne a vadászösztön préda híján, így a gazda gondoskodására van utalva. Figyeljünk macskánk helyes táplálására!
Különös állati barátságok léteznek. Az Egyesült Amerikai Államokban rá is akadtak egy ilyen baráti párosra, melynek tagjai egy cica és egy tacskó.
Az ember álma, hogy soha ne öregedjen meg, ne kelljen kínlódni és szembesülni a kor előre haladásával együtt járó fizikai gyengeséggel, ráncokkal, feledékenységgel. Egy állatnak ez már sikerült.
2011 tavaszán földrengés zavarta meg a Japán város, Tomioka nyugalmát. A főleg rizstermelésből élő emberek élete megváltozott az fukushimai atomreaktor megsérülése után
Él egy picike madár az Egyesült Amerikai Államokban, amelyik nagy bajban van, hiszen a legveszélyeztetettebb madár az USA-ban. Ez a madár a floridai szöcske-verébsármány.
DNS vizsgálatokkal bebizonyították, hogy az eurázsiai és az észak-amerikai vörös rókák több százezer éve elkülönültek egymástól.
Southamptonban él egy vak és cukorbeteg férfi, aki kutyájával együtt él. Egy nap a férfi rosszul lett. Mielőtt még segítséget tudott volna kérni, eszméletlenül a földre rogyott.
Törekszünk a lelki békénk megteremtésére ebben az olykor nagyon is zűrzavaros XXI. században. Futunk, rohanunk, idegeskedünk. Ez kihat a velünk együtt élő állatokra is. A jóga nagyon jó arra, hogy megtanuljuk levezetni a feszültségünket. Ebbe a kutyát is be lehet vonni.
2010. július 1-jén lépett életbe az Állatvédelmi Törvény 41/2010 (II. 26.) része, amely szabályozza, hogy az eladni, örökbe adni, ajándékozni szándékozó kutyát csak úgy lehet, ha mikrochippel van ellátva. Mik ennek a feltételei? Hogyan működik?
A lovak évezredek óta segítenek az embernek a mezőgazdasági munkákban, terhek cipelésében, emberek szállításában saját hátán vagy kocsit húzva. Napjainkban meg már terápiás céllal is igénybe veszik szolgálatukat és tehetségüket.
Az állatok sokak számára emberi társ hiányában pótlék. Néhány ember számára szenvedély és hobbi is. A népszerű embereknek meg egyenesen tartozék. Létezik persze külön olyan magazin, amely a hírességek állataira szakosodott, vagyis a hírességek kutyája is híres.