Vasárnapi sétának és kimozdulásnak is jó lesz az állatok farsangja a Debreceni állatkertben.
A szándékos megtorlás mögött csupán kényelmi megoldás húzódott, de a gyerkőc talán megtanulta, hogy ne rugdossa a kutyákat.
Csak kevés állat elégszik meg ugyanazzal a társsal, amelynek főleg túlélési okai vannak. Annak is, ha némelyik faj csak egy párt választ magának egész életében.
16 éve alkotnak egy párt. Sok fiókát felneveltek már, de szerelmük még mindig töretlen, pedig sok időt töltenek egymástól külön.
Hiába bánta meg tettét, a kutyájáról így is lemondott az a rendőr, aki bántalmazta kis kedvencét.
Talán a mi kutyáink is tudnak a napokban hóangyalt készíteni.
Ha már nyuszi tartásába kezdtél otthon, akkor meg is kell mozgatnod, foglalkoznod kell vele.
Amíg az elrablásáról felvétel készült, addig bravúros szökéséről semmit sem lehet tudni.
Ha az eszük a helyén van, akkor jobb lesz az idős kutyák közérzete is, amely egészségi állapotukon is megmutatkozhat. Ehhez elég egy érintőképernyő.
És ízlik neki. Ez tőlünk, emberektől sem esik távol. Vonz a chips és ha egyszer belekezdünk az evésébe, nehéz megálljt parancsolni.
Az északi megyéinket Szlovákia felől szokták hiúzok megközelíteni, de Nógrád megyét eddig kihagyták. Eddig.
Ez mind azért van valószínűleg, hogy az utódok jobban tudják kezelni a nehézségeket.