Szerkesztőség
2014.10.23.
Az állatbarátok paradicsoma lehet az a kávézó, amely nemrég nyitotta ki ajtaját vendégei előtt. Míg kávézol a barátaiddal, az állatok is élik mellettetek az életüket.
Szerkesztőség
2014.10.23.
A Fővárosi Növény- és Állatkertben 2000-ben nyílt meg a lepkekert, majd 2002-ben került jelenlegi helyére és várja a látogatókat.
Szerkesztőség
2014.10.22.
A Nyíregyházi Állatpark vezetője, Gajdos László a minap írásával emlékezett meg az állatkert első állatról, a hím oroszlánról, amely a napokban pusztult el. Megható és szép megemlékezés az állatkert kedvencéről.
Szerkesztőség
2014.10.22.
Az öt napos Állatszeretet Fesztivál keretén belül október elsején került átadásra az Afrika kunyhó a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Szerkesztőség
2014.10.21.
Sok mindent tudunk a körülöttünk élő állatokról, de vannak olyanok, amikről mégsem. Te tudod ezeket?
Szerkesztőség
2014.10.21.
A Jászai Mari-díjas színész, egykori színházigazgató, több állami és szakmai elismerést kapott művész. Pici gyermekkorától kezdve mindig volt a közelében kutya.
Szerkesztőség
2014.10.19.
Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország lakosságának jelentős részének ismerősen hangzik az a név, hogy Vastag Tamás. Az X-Faktorból ismert fiatal énekes nagy állatbarát és ennek hangot is adott.
Szerkesztőség
2014.10.19.
Verebes Linda és Pindroch Csaba sztárpárosnak három kutyája van, mind külön történettel rendelkezik. Íme!
Szerkesztőség
2014.10.18.
A pávapók az ugrópókok családjába tartozik. Nevét onnan kapta, hogy a pávák farktollára emlékeztető ernyőt alkalmazza násztánca során.
Szerkesztőség
2014.10.17.
Az emberek között lassan népbetegség az elhízás. De már a vadon élő állatok között is?
Szerkesztőség
2014.10.17.
Hazánkban nagyon-nagyon ritka vendég a hiúz, vagyis nagyon kevesen találkoznak vele az erdőket járva. Még kevesebb az az ember, aki elmondhatja, hogy lencsevégre is kapta ezt a hazánkba ritka vendéget.
Szerkesztőség
2014.10.17.
Ha vidéken járunk, netalán ott is élünk, akkor előfordulhat, hogy ló vagy szamár által húzott kocsival találkozunk. Tudtad, hogy nem csak úgy jönnek-mennek ezek az állatok, hanem kormányrendelet szabályozza?