Olyan fiatal volt még a kutyus, mégis elpusztult, mert elütötte egy sofőr.
A legtöbb állatfaj csapodár életmódot folytat, de vannak, akik a monogámiára esküsznek.
Vasárnapi sétának és kimozdulásnak is jó lesz az állatok farsangja a Debreceni állatkertben.
Csak kevés állat elégszik meg ugyanazzal a társsal, amelynek főleg túlélési okai vannak. Annak is, ha némelyik faj csak egy párt választ magának egész életében.
És ízlik neki. Ez tőlünk, emberektől sem esik távol. Vonz a chips és ha egyszer belekezdünk az evésébe, nehéz megálljt parancsolni.
Az északi megyéinket Szlovákia felől szokták hiúzok megközelíteni, de Nógrád megyét eddig kihagyták. Eddig.
A művésznő cicája nem volt nagy csavargó. Egyszer ment messzebbre és sajnos az is végzetes út volt.
Ha nem is vágyott hírességre, mégis azzá vált Coby, aki éli a macskák elégedett életét. Különlegessége: szép a szeme. A gazdája pedig ebből még hasznot is húz.
Valójában egy medúzáról van szó, de hihetetlen fénnyel kápráztatja el nagy ritkán az emberi szemet.
Három jelölre lehetett online leadni a voksot. Nyert az óriás szitakötő.
ötödik szülinapján finomsággal köszöntötték Ashát, az elefántot. Egész családja vele ünnepelt (és lakmározott).
És egyben a legjobb fekvőhelye is a póni háta.