Jump to content

Bezárták a rossz körülmények között üzemelő állatkertet

2016. 07. 07. 19:00

Az állatkertek azok az intézmények, amelyek olyan állatfajokat mutatnak be a látogatók számára, amelyek vadon és más földrészen élnek. Az emberek imádják az állatkerteket, igazán vonzó látványosság.

Semmi vonzó nincs azonban egy olyan állatkertben, ahol a feltételek nem adottak. Ha pedig nem jók a körülmények, az azt jelenti, hogy az állatkert lakói olyan környezetben voltak kénytelenek élni, amely egyáltalán nem illendő. Buenos Aires állatkertje pont ilyen volt. Nagy múltra tekint vissza az állatkert, hiszen 1875-ben nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. Egészen eddig megfelelően működött, bár az utóbbi időben már sokan becsmérelték az ott uralkodó állapotokat. Sok állatnak egyáltalán nem kedvezett a klíma, sorra pusztultak az állatok.

A Buenos Aires-i polgármester amellett döntött, hogy bezárja az állatkertet. Az állatok java már más állatkertekben és rezervátumokban talált új otthonra. Már csak az a néhány vadállat maradt ott a 2500-ból, amelyeknek egészségi állapota nem engedte, hogy elszállítsák.

Az állatkertből hamarosan ökopark lesz, és úgy üzemel tovább, reméljük sokkal nagyobb eredménnyel.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

 

(Forrás: otthonikedvenc.hu/forrás; flickr.com/képek)