Az őseinknek valószínűleg sokszor kellett menekülniük a nagyobb ragadozók elől. Máskor pedig vadászni indultak, hogy zsákmányt, élelmet szerezzenek maguknak. Ez pedig mély nyomott hagyott az agyunkba. Az állatok felismerése mélyen belénk vésődött. Hiába élünk már jó néhány generáció óta városban, az állatok felismerése egyértelmű. Nem is muszáj személyesen összefutni az állattal, elég csak egy fényképet látni róla, az agyunk bizonyos területe máris működésbe lép. Az a terület működik, amely erős érzelmek feldolgozása során aktivizálódik.

Számunkra ennek már nincs is akkora jelentősége, de az őseinknek nagyon fontos volt, hogy az állatnak akárcsak a körvonalából is le tudja szűrni mivel találkozott szembe. Hamarabb felismerték a veszélyt, vagy épp a zsákmányt, attól függően, hogy éppen melyik szerepet töltötték be. Az agyunknak tehát ezen a részén olyan neuronok vannak, amely csakis állatok láttán lép működésbe. Ez a rész felelős még a jutalmazás iránti vágyért, a büntetéstől való félelemért is. Valószínűleg ez abból ered, hogy a ragadozó állatoktól félnünk kellett, egy zsákmányállat elejtése pedig jutalomérzetet adott.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!