Felelős gazdinak lenni nem csak annyit jelent, hogy ellátjuk és gondozzuk kedvencünket. Minden területen felelősségteljesen kell eljárni.
Nem egyszerű az élete a kétlábú kutyusnak, de legalább fedél már van a feje felett.
Se otthonuk, az ételadagjuk is bizonytalan, de dolgoznak. Talán még a közbiztonságot is növelhetik így?
Csupán az, hogy körülöttünk vannak, felemelő, megnyugtató az emberek számára, és ha még produkcióba is kezdenek, megszületnek a jobbnál jobb felvételek.
Tette, amit a szíve diktált. Addig várt a bejáratnál, amíg be nem engedték.
A kutya legjobban a menhelyen érezte magát. Mások családról áhítoztak, de ez a kutya a családoktól menekült vissza a menhelyre.
Igazán szerencsés az idős kutya. Éppen időben találtak szegény jószágra.
Úgy maradhat meg kedvencedből valami halála után is, ha magadra tetováltatod lábnyomát. Ha tetoválásban gondolkodsz, akár ötlet is lehet.
Ez kegyetlen büntetés volt a kutyának, de fordítva már nem így működik.
Érzi azt az ember, hogy miért kell maga mellé egy állat. Az egyik legjobb stresszoldó, ha velünk és egy kedvenc.
A legjobb menekülési útvonalnak a metróalagút tűnt a kutya számára. Ezzel azonban kisebb káoszt sikerült előidéznie a budapesti ebnek.
Ilyen esettel sem túl sűrűn találkoznak a menhelyen dolgozók.