Egy kutya tartása akkor ideális, ha a szükséges gondozáson túl megkapja a szeretetet, az odafigyelést is. Mindegy, hogy kint vagy bent tartott ebről van szó.
Utáljuk a kullancsokat, ha magunkon, ha kedvenceink bundájában találunk egyet. Mindent megteszünk elkerülése érdekében. Első részét már láthattad, most folytatjuk…
Egy marihuánás jutalomfalattól persze, hogy lenyugszik a kutyus. Kaliforniában ez már lehetséges.
Itt a vége, eddig tűrték az állatbarátok, most csapatba verődve néznek szembe az állatkínzókkal.
Utáljuk a kullancsokat, ha magunkon, ha kedvenceink bundájában találunk egyet. Mindent megteszünk azok elkerülése érdekében. Így élnek ők.
Szerkesztőség
2017.09.21.
Ha már álmotokból felkeltve is össze tudtok készülni egy egynapos kirándulásra, ideje megfontolni az akár több napig tartó közös kalandot is.
Vannak intézmények, ahonnan nem zavarnak ki, ha kutyával együtt szándékozunk belépni. Sőt szeretettel fogadnak. Ezek a kutyabarát helyek. Szerencsére egyre több van, ezt lehet majd értékelni.
Ennek a kutyusnak az ugatását senki nem szeretné hallani, mert azért ugat, ha túlságosan büdösnek érzékeli a lábunkat.
Ki tud ellenállni az illatoknak és a látványnak, amit egy gusztusos hamburger kínál? A kutyusoknak nagy önuralmat kell tanúsítaniuk.
Kétszer megtette, elfelejtette kedvenceit. Bűnhődnie kellett az idős gazdinak.
Teljes szellemi és fizikai leépülés vár azokra, akik a drogokra rászoknak. Egy kutya szervezetébe is jutott az anyagból, gazdájával végzett.
Nemes kampányba kezdtek hírességek. Nyolc napon át láthatjuk őket a különleges fotókon.