Jump to content

Elszánt keresés eredménye

2019. 10. 01. 08:00

A felelős állattartó úgy vesz magához állatot, hogy jól tudja, az állat élete végéig gondoskodni kell róla. Egy amerikai nő a felelős gazdik netovábbja.

A nyárba beletartozik a kirándulás, a nyaralás, ezért az amerikai nő magával vitte Montanába kedvencét is. A kutyus olyan jól érezte magát idegenben, hogy nem bírt magával és a környezetét igyekezett még inkább felfedezni. Az is lehet, hogy valamitől annyira megijedt, hogy azért szökött meg. Amikor a gazdi észrevette, azonnal a kutya keresésére indult.

Még a környékbeliek is az eltűnt kutyust keresték, a gazdi plakátokat is kirakott, hogy hátha felismeri valaki a szabadon kóborló állatot.

Miután így sem járt sikerrel, a közösségi média erejében bízva ott is megosztotta kutyájának eltűnését. Katie, a border collie csak nem került elő.

A gazdi ekkor úgy döntött, hogy felmond munkahelyén azért, hogy minden idejét és energiáját kutyájának keresésére tudja fordítani. További szórólapokkal tudatta, hogy nagyon keresi kedvencét.

Több hónap telt el kereséssel, és minden egyes eredménytelen nap után egyre kisebb remény maradt. A nő mégsem adta fel a keresést, és a reményt sem.

Aztán megtörtént az, amire nagyon várt és vágyott a nő, hívást kapott, hogy egy olyan kutyát láttak montanai hotel közelében, mint amelyik ki van plakátolva. Végül egy másik turista mutatta meg, hol látta a kutyát. Kiderült, hogy a Katie egész végig azon a helyen tartózkodott, ahonnan elszökött, csak senki sem látta.

Sokat veszített a súlyából, a nem megfelelő élelmezés miatt alutáplált volt és ki is száradt, de élt és örült, hogy újra láthatta gazdiját.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)