Szerkesztőség
2014.02.21.
A kutyák életében a játéknak kiemelkedő szerepe van. Már az alomban elkezdődnek a ‘harci’ játékok, amikor a kölykök tesztelik a saját és testvéreik képességeit. A felnőtt állatok is rendszeresen játszanak, ami nem csak a szórakozás kedvéért történik, játék közben a rangsorban betöltött pozíciójukat is megerősítik, ezenkívül a közös játéknak összetartó ereje is van. Ezért, mikor elhozzuk a kölyköt az alomból, ránk hárul a feladat, hogy kedvencünk játékos kedvét és szükségletét kielégítsük. Egy jó játékhoz nem kell más, csak egy kötél darab, amit megragadva a földön óvatosan, incselkedve húzogatunk, amíg fel nem kelti kutyánk figyelmét.
Szerkesztőség
2014.02.10.
Újra elindítja fél éves programját a Vigyél Haza Alapítvány: az akció keretében a júniusig a budapesti Illatos úti telepről örökbe fogadott szuka kutyákat ingyen ivartalanítják. A kutyák túlszaporodásának és utcára kerülésének csökkentése érdekében szervezi meg a Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálattal együttműködésben idén is az ingyenes ivartalanítási akciót - közölte az alapítvány az MTI-vel.A szervezet ebben az évben júniusig vagy az első 100 állat örökbeadásáig vállalja a telepről befogadott szuka kutyák ivartalanítását annak érdekében hogy ne kerüljön évente több száz kiskutya az ebtelepekre.
Szerkesztőség
2014.02.03.
A jövő év elejétől a négy hónaposnál idősebb kutyák csak elektronikus chippel megjelölve tarthatóak – hívja fel a kutyatartók figyelmét a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Szerkesztőség
2014.01.20.
Bár a kutyatartás hatalmas felelősséggel jár, és a kölykök nevelése nem kis időt és energiát igényel, ha komolyan gondolod ésbeleveted magad a gazdiságba, garantáljuk, hogy csak nyersz majd vele!
Szerkesztőség
2014.01.16.
Az ősz multával a téli idő köszöntött ránk. A hőmérséklet jelentősen lehűlt. Vannak kutyatartók, nem kevesen, akik az apró termetű kutyákat preferálják. Ők igen közel tartózkodnak a talajhoz, ezért érdemes nekik ebben a számukra nem túl kedvező időszakban valamilyen ruhát beszerezni, kivált kép, ha rövid szőrű a kedvencünk.
Szerkesztőség
2014.01.06.
A tűzijátékok miatt a városban több mint száz eb kóborolt el. A regisztrációnak köszönhetően mostanra szinte mindegyiket sikerült gazdájához visszavinni.
Szerkesztőség
2013.12.30.
A kutyák egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy soha nem játsszák meg az érzelmeiket. Ha megnyalogatta a gazdája kezét, utána nem fog kutyapajtásainak a rövid séták miatt panaszkodni. Ám távolról sem egyszerű megfejteni, hogyan fejezik ki érzelmeiket.
Szerkesztőség
2013.12.16.
Itt a tél (még ha egyelőre nem is túl hideg) és vele egy csomó veszély a kutyákra.A következő egyszerű tanácsok segíthetnek a következő pár hónap biztonságos átvészelésében. Bár a kutyák szeretnek a szabadban lenni, de ne hagyd, hogy hosszú ideig kint maradjon a téli hónapokban. Úgy tűnhet, hogy ez nyilvánvaló, de sokan ezt mégis könnyen elfelejtik.
Szerkesztőség
2013.12.14.
A felelős állattartás ösztönzése, az állatok örökbefogadásának népszerűsítése érdekében hosszú távú programot indít Szabad a gazdi elnevezéssel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - jelentette be a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a napokban.