Egy rendkívül gyenge barátkeselyűt találtak Romániában. A jeladója alapján találták meg.
Az ellenségesnek tűnő hang közel sem az, aminek tűnt. Hogy ki állt a háttérben?
Ebben az időszakban sorra érkeznek a bejelentések, hogy elhagyott, fészekből kipottyant, árva fiókát találtak. Biztos, hogy árva?
Az állatok között is előfordulnak albínók, de a rózsaszín madarak között egy fekete is legalább olyan különleges.
A Duna-Dráva Nemzeti park területén eddig több vadon élő állat tetemét találták meg, feltehetően mérgezés áldozatai lettek.
Nemcsak az utazásaik távolsága nagy és nehéz, hanem még a költés sem mindig olyan egyszerű és biztonságos a gólyák életében.
Elgondolkodtató, hogy ki az ügyesebb építész? Az ember a technika segítségével, vagy a szövőmadarak csak a csőrüket használva?
Egy háziállatként tartott kazuár gyilkolt.
Már a fakopáncsok is beköltöznek a városokba?
Ki gondolta volna, hogy a zárt kerten belül egy fentről jövő veszéllyel is számolni kell?
Sára és Tóbiás helyett egy új fekete gólyapár költözött be.
Ahol az erdő burjánzik ugyan, de a fáit fiatal növények jelentik, ott jóval kevesebb lehetősége van az odúlakó madaraknak, ezért mesterséges odúkkal lehet őket segíteni.