A Fehér-tó mostanában csak úgy vonzza az idegeneket. Most rózsás flamingó tette látogatását nálunk.
Ha a boltjaink nem is fogadják be az utcán kóborló állatokat, de mi sokat tehetünk. Fokozottabban kell figyelni a nagy hidegben az állatokra.
Félelmetes pusztítást végez az amerikai erdőtűz. Hatalmas erővel igyekeznek megfékezni a tüzet és menteni az életeket.
Időben találtak rá a legyengült hódra, aki bekerült az állatkertbe. Csak addig maradt ott, amíg felerősítették. Már újra szabad.
A napokban megkezdik annak az öt orrszarvúnak a felkészítését, akiket majd jövő májusban fognak európai állatkertek Ruandába küldeni.
Szép kort megélt Pam, az ország egyik leghíresebb kutyusa.
Eddig is ismert volt a varjak okossága, de csak további okosságukra derült fény.
Nem is tudták, hogy mire gondoljanak, amikor a kis szurikáta hűlt helyét találták csak. Inkább gondoltak szökésre, mint lopásra, de nem.
Nem nézhette a másik anyaállat, hogy éhen haljon az a kis mókusmajom, amelyet anyja nem tudott táplálni, így a sajátján kívül a másik apróság etetéséről is gondoskodik.
Bátran hagyatkozhatunk kutyáink és macskáink orrára. Megbízhatóbbak, mint néhány modern berendezés.
Nagy segítséget jelenthet 50 cicás gazdi számára az a pályázat, amelyet a Szegedi Cicamentők Egyesülete hirdetett meg.
Csak egy ketrec vagy akvárium, kis forgács, egy kerék és máris boldog a hörcsög élete. A nagyja így igaz, de ennél nagyobb odafigyelés szükséges a hörcsöghöz.