Talán nem is olyan soká megnyílhat Hódmezővásárhelyen az a központ, amely fogadja a sérült állatokat, és a gyerekek, fiatalok megtapasztalhatják a felelős állattartás mikéntjeit.
Mindegyikük megérezheti az élet végét, de nem mindegyikük jelzi azt nekünk, vagy ha jelzi is, mi nem tudjuk értelmezni.
Szívesen elkalandoznánk egy ilyen állatkertbe. Formabontó az elgondolás, de nagyszerű.
Lehetőséged van közelről megcsodálni a kúszósült. Még kicsit is láthatsz Miskolcon.
A szabály, az szabály, és nem is akartak abból engedni. Más megoldást kellett találni a madármentésre.
Ilyenből kellene sokkal több. Azt mondják, hogy nincs rá igény. Nem lehet, hogy megvalósíthatatlannak tűnő?
Ha lett volna keze a papagájnak, régen megnyitotta volna a csapot, így azonban csak az ember érkezésére várt.
Okos madár a varjú, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülhetne bajba. Sőt kíváncsisága hajthatja veszélyes helyzetbe.
A rendőrök nem hittek a bejelentésnek. Nem gondolták, hogy Abonyba is medve kószálhat.
A feleség végzett férjével, de a macskája életét sem könnyítette meg tettével.
Nem volt idő azon gondolkodni, hogy mi a teendő. A férfi azt tette, amit ilyenkor egy másik emberrel is tett volna, szívmasszázst alkalmazott.
A nukleáris katasztrófa egykor helyszínéről kimentett kölyköknek még lehet szép az életük.