Kutyák esetében gyakori betegség a fülgyulladás. Ez az egyik legáltalánosabb panasz, amivel a gazdák felkeresik az állatorvost.
A véletlent kizáró, ivartalan szaporítást nevezik klónozásnak, amelynek sokán genetikailag teljesen azonos szervezet jön létre. Az anyaszervezettel azonos az utód tulajdonsága. Dolly bárány volt az első klón.
Ismerjük azt, hogy ha egy gyermek unatkozik, akkor nem találja a helyét és igyekszik olyan elfoglaltságot keresni, ami a figyelmét leköti. Ennek hiányában pedig igyekszik magára terelni a figyelmet a testvérrel, szülővel való kötözködéssel.
Világszerte elterjedt házi kedvenc a degu, azonban hazánkban csak nem olyan régen jelent meg ez az igazán kíváncsi kis állat.
Egy költözés mindig nagy szervezést, sok előkészületet igényel. Ám, ha akváriumunk van, annak új helyre való szállítása egy külön feladat.
Vannak olyanok, akik házi kedvencükként sünt tartanak, de az Amerikai Egyesült Államokbeli Oregonban él két úriember, akik nem csak sünit tartanak otthon, hanem együtt is utaznak mindenhová, amit meg is örökítenek, és az interneten közzétesznek.
Már ismert, hogy az állatok közelsége jó hatással van az emberekre. Ezt a tényt vizsgálatokkal is bizonyították. Az állatot tartók között kevesebb a gyomorprobléma és a fejfájás, a tulajdonosok jobban alszanak, kevésbé fáradékonyak.
Míg a kertes házban élő ebek szabadon bejárhatják területüket, addig a városi kutyák mozgástere sokkal behatároltabb. Egy gondos gazda igyekszik kutyája mozgásigényét kielégíteni különböző kutyasportokkal.
A Jászberényi Állatkertben 2009-ben érkeztek először leopárdok. A tenyészprogram keretein belül Csiu és Csenge nevezetű nőstények érkeztek a Budapesti Állatkertből, majd az egyik nőstényt átszállították Franciaországba. Helyére Németországból jött egy hím, Maroon.
Az állatvilágban számos rendkívüli barátság született már. Ismét bebizonyosodott, hogy még mindig nem merült ki a lehetőségek tárháza.
Az ősz érkezését jelzi az iskolakezdése mellett a madarak csoportosulása, majd vándorlása. Vajon melyik madár merre tart?
Létezik egy halfaj, amit az ember saját szolgálatába állított. Ezek az aprócska halak evés közben elfogyasztják az ember végtagjairól az elhalt hámsejteket, de olyan enzimet is bejuttatnak a szervezetbe, amely segíti a gyógyulást.