Nem egyszerű egy gyerkőcnek megélni, hogy az a pajtás, aki mindig vele volt, nincs többé. A házi kedvenc elmúlásával szembesülhet a gyermek először a halállal.
A halálán volt a szibériai tigris. Még most sincs jól, de talán túléli a fertőzést.
Nem semmi kis rágcsáló. Már a kinézete is különleges, mondhatni csúnyácska, de kit érdekel a kinézet?!
Dolly után nincs megállás. Ugyanazzal a technikával alkották meg a két makákót is, mint a bárányt.
Megmenekültek a tűztől, de súlyos árat fizettek ezért. Szerencsére megmentették őket, és visszatérhetnek otthonukba.
Az állomány nagyon megcsappant. Annyira, hogy eddig a szakemberek is úgy vélték, hogy a fésűsfarkú erszényesegér rég kihalt.
A veszélyeztetett fajok listájáról tűnt el a keleti puma. Csakhogy ez nem jó hír. Nagyon nem.
A csempészet nem sikerült jól, lebukott a sofőr. A nagyobb baj az volt, hogy az állatok fele el is pusztult.
Az együtt élés veszélyes. Főleg a szegényebb vidékeken élők szembesülhetnek a leopárdok és a tigrisek támadásával, amely olykor halálos kimenetelű.
Új módszert fejlesztettek ki Japánban a vasúti balesetek elkerülése érdekében.
A nagymama még, ha látta is az eltérést, annyira elfogadta a különös "macskát", hogy észre sem vette, hogy az egy oposszum.
Mókásak, szeretjük őket, és legszívesebben hazavinnénk egyet. Vannak dolgok, amiket sokan nem jól tudnak a mókusról.