Nem kis vállalkozás volt, de ember és állat most is bizonyította, hogy jó páros. Ezt ráadásul nem néztük volna ki egy hörcsögből.
Nem mindennapi élményben részesültek a kajakosok. Az egyikükre ez különösen igaz volt.
Idősek és beteg. Azaz beteggé tették őket az emberek. Életük utolsó éveiben megérdemelnék a nyugalmat, de megint rezeg a léc.
Fennakadt egy őz a Pécsi Állatkertet védő kerítésében. A sikeres mentés után azonnal visszaengedték a természetbe.
Akár egy kutya, úgy teljesít feladatokat a kismalac. Ebből is csak az derül ki, hogy milyen okosak a disznók.
Valószínűleg ennél komolyabb csatározásokba is belemennek a hiúzok, de a kamera kedvéért finomra vették a hímek a találkozót.
Mint ahogy a gyerekek is örömüket lelik a játékban, úgy a ló is. Talált egy megfelelő játékot is.
Még mielőtt baj történt volna, inkább egy gondozó vette magához a kis szurikátát. Nemsoká megkezdik a csapatba való visszaszoktatását.
Olykor úgy viselkednek, mintha emberek lennének.
A kecskék is képesek észlelni és értékelni az emberi viselkedést. Meg tudják különböztetni a mosolygást a dühtől.
Évekig tudott úgy üzemelni a telep, hogy irtózatos körülmények között éltek a sertések. Az utóbbi nagy számú elhullás azonban lavinát indított el.
Mi lenne nélkülünk, ha nem lennének állatok? És ha nem lennének állatos videók?