Egyáltalán nem tudni, hogy kinek és mi volt a szándéka a birkák leölésével Ausztriában. Csak sejtése van a gazdának, a nyomozás még tart.
Állandóan rágnak, ez a dolguk és ez szükséges ahhoz is, hogy a folyamatosan növő fogaik ne okozzanak kellemetlenséget.
Eleinte csak néhány példány volt, azóta nagyon elszaporodtak Németországban a mosómedvék. Veszélyesek az őshonos állatokra nézve, az embernek meglepetést és kellemetlenséget okozhat.
Játszótér pandáknak? Ha egyszer használják, és élvezik, akkor miért ne? Olyanok, mint a gyerekek.
Nem sűrűn látunk nyulat úszni. Orvosi utasításra mégis muszáj volt a problémákkal felvenni a küzdelmet. Heidi, az óriásnyuszi a vízre szállt, és a mozgásnak köszönhetően javult az életminősége.
Cica-egér harcról ebben az esetben szó sincs. Teljes közöny, amely arra a cicára jellemző, amelyik figyelemre sem nagyon méltatja az egeret.
Indiában a tehenek jelentenek veszélyt saját magukra és az emberekre nézve is. A balesetek elkerülése érdekében egy újítást vezetnek be. Világító szarvakat vetnek be.
A lakásban élő mini vadászok vadászösztöne nem hunyt ki, de nem minden indítja be a fantáziájukat. Még egy patkány sem.
Aki bundát visel, könnyen lehet, hogy rosszalló szemek kereszttüzében találja magát. Egy ember viselte ruháért állatoknak kell elpusztulni.
Mindegy, hogy haszonállat, vagy velünk egy otthonban élő kedvenc, minden állatnak biztosítani kell a megfelelő életfeltételeket. Van, aki többet akar, többet is nyújt.
Amikor ránézünk egy állatra - mindegy, hogy képen vagy a valóságban -, akkor az agyunk egy bizonyos területe akcióba lendül. Ez egy berögzült, ősi állatfelismerés.
Nagy füleiért, selymes bundájáért, gyorsan mozgó orráért imádjuk a nyuszikat. A tenyésztők pedig a húsából és a szőréből nyert pénzért. De már az ókorban is foglalkoztak a nyuszikkal.