Szerkesztőség
2014.04.25.
Drótszőrű magyar vizsla is részt vehet jövő februárban a világ legrégebbi, évente megrendezett kutyakiállításán, a New York-i Westminster Kennel Club Dog Show-n - közölték pénteken a szervezők. A magyar vadászkutyafajta azután indulhat első alkalommal az Egyesült Államok legjelentősebb tenyésztői versenyén, hogy az amerikai ebtenyésztőket összefogó legnagyobb ernyőszervezet, az American Kennel Club (AKC) elismerte önálló, bevett fajtaként. A fajtaként való elismerés egyik feltétele, hogy az állatból legalább több százat tartsanak saját országában.
Szerkesztőség
2014.04.23.
A közvélekedés szerint felelőtlenség lakásban kutyát tartani. De a kutya a kertben is tud unatkozni, és a lakásban is lehet jó élete. Sokan mondják, hogy a kutyának kertes házban a legjobb, hadd rohangáljon kedvére. Arról pedig, hogy a kutyát tarthatjuk-e városi lakásban, a szomszédon kívül mások is úgy gondolják, hogy felelőtlenség. Ugyanakkor az ellenmérv, hogy ha a kertben hagyjuk egyedül, az alig különbözik attól, amikor a lakásban marad magára. De tényleg így van?
Szerkesztőség
2014.04.16.
Akár a gyermekének, akár saját magának szeretne az ember kiskutyát, ez egy nehéz és felelősségteljes döntés. Éppen ezért a kutyavásárlást jól át kell gondolnunk és könnyen előfordulhat, hogy heteket, hónapokat kell várnunk, amíg a számunkra legkedvezőbb kiskutyát megtaláljuk. Miután elhatároztuk magunkat, és meghoztuk a döntést, hogy tartsunk-e egyáltalán kutyát, majd kiválasztottuk a fajtát, akkor nem maradt más hátra, venni kell egyet. De nem mindegy, hogy kitől.
Szerkesztőség
2014.04.07.
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a kutyák ragadozó állatok. Ebből következik, hogy nem csak húsevők, de a kutyák mint a ragadozók általában kihasználják a táplálékszerzés összes lehetőségét, mert a vadonban nem tudhatták mikor ehetnek ismét egy kiadósat. Ha „bedőlünk” kutyánk állandó kunyerálásának, és annyit etetjük, amennyit csak elbír, szinte biztosan fel fogjuk hizlalni. A kutyák etetésének legkényelmesebb, és a kutya számára is megfelelő módja a jó minőségű kutyatáppal való táplálás. A legtöbb ismert állateledel minősége, tápanyagtartalma és biztonsága garantált. A termékek sokféle recept alapján, több változatban és állagban készülnek, ennek köszönhetően mindenki kiválaszthatja a kutyájának leginkább megfelelőt.
Szerkesztőség
2014.03.12.
A kutyatartók egészségesebben élnek, mint kutyát nem tartó társaik – derült ki egy Kínában készült tanulmányból. Ezek a Kínából származó adatok annál inkább mérvadóak, mivel az érintett városokban 1992-ig tilos volt a kutyatartás. Az asszonyoknak tehát vagy soha nem lehetett kutyájuk, vagy csak az elmúlt néhány évben volt, ami a kutatók szerint lehetővé teszi a kutyatartók és kutyát nem tartók közötti különbség lényegesen egyértelműbb tisztázását, mint a nyugati országokban. A kutatók bizonyítottnak tartják, hogy a kutyával való együttélés előmozdítja az egyén jó közérzetét és jelentős megtakarítással járhat az egészségügy és a gazdaság számára.
Szerkesztőség
2014.03.10.
A kutyás gazdik kevésbé élnek elszigetelten, ám más állatoknak – például a macskáknak, a kétéltűeknek és a hörcsögöknek – nincs ilyen hatásuk. A Chicagói Egyetem szakértői rávilágítanak, hogy az ebek az ember legjobb barátaiként a társas kapcsolatokat is elősegítik. Eredményeink alapján a kutyatartás kevesebb magánnyal jár. Sajnos azonban ez az összefüggés másfajta házi kedvenc esetén nem igaz – magyarázta John Cacioppo professzor, az Amerikai Társaság a Tudomány Fejlődéséért konferenciáján. Azonban volt aki nem értett vele egyet.
Szerkesztőség
2014.02.27.
A világon elsőként hasonlították össze az ember és egy nem főemlős állatfaj agyműködését az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársai, és azt találták, hogy a kutya agyában csakúgy, mint az emberében, létezik egy fajtársak hangjaira érzékeny terület. Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársai a világon elsőként hasonlították össze az ember és egy nem főemlős állatfaj agyműködését, és azt találták, hogy a kutya agyában csakúgy, mint az emberében, létezik egy fajtársak hangjaira érzékeny terület. A rangos Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutya agya az emberéhez hasonló módon érzékeli a hangokban rejlő érzelmek akusztikus jellegzetességeit is.
Szerkesztőség
2014.02.21.
A kutyák életében a játéknak kiemelkedő szerepe van. Már az alomban elkezdődnek a ‘harci’ játékok, amikor a kölykök tesztelik a saját és testvéreik képességeit. A felnőtt állatok is rendszeresen játszanak, ami nem csak a szórakozás kedvéért történik, játék közben a rangsorban betöltött pozíciójukat is megerősítik, ezenkívül a közös játéknak összetartó ereje is van. Ezért, mikor elhozzuk a kölyköt az alomból, ránk hárul a feladat, hogy kedvencünk játékos kedvét és szükségletét kielégítsük. Egy jó játékhoz nem kell más, csak egy kötél darab, amit megragadva a földön óvatosan, incselkedve húzogatunk, amíg fel nem kelti kutyánk figyelmét.
Szerkesztőség
2014.02.10.
Újra elindítja fél éves programját a Vigyél Haza Alapítvány: az akció keretében a júniusig a budapesti Illatos úti telepről örökbe fogadott szuka kutyákat ingyen ivartalanítják. A kutyák túlszaporodásának és utcára kerülésének csökkentése érdekében szervezi meg a Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálattal együttműködésben idén is az ingyenes ivartalanítási akciót - közölte az alapítvány az MTI-vel.A szervezet ebben az évben júniusig vagy az első 100 állat örökbeadásáig vállalja a telepről befogadott szuka kutyák ivartalanítását annak érdekében hogy ne kerüljön évente több száz kiskutya az ebtelepekre.
Szerkesztőség
2014.02.03.
A jövő év elejétől a négy hónaposnál idősebb kutyák csak elektronikus chippel megjelölve tarthatóak – hívja fel a kutyatartók figyelmét a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Szerkesztőség
2014.01.20.
Bár a kutyatartás hatalmas felelősséggel jár, és a kölykök nevelése nem kis időt és energiát igényel, ha komolyan gondolod ésbeleveted magad a gazdiságba, garantáljuk, hogy csak nyersz majd vele!
Szerkesztőség
2014.01.16.
Az ősz multával a téli idő köszöntött ránk. A hőmérséklet jelentősen lehűlt. Vannak kutyatartók, nem kevesen, akik az apró termetű kutyákat preferálják. Ők igen közel tartózkodnak a talajhoz, ezért érdemes nekik ebben a számukra nem túl kedvező időszakban valamilyen ruhát beszerezni, kivált kép, ha rövid szőrű a kedvencünk.