Nagy-Britanniában a parlament környezeti, élelmiszer- és vidéki ügyekkel foglakozó bizottsága egyre inkább sürgeti a háziállatként tartott majmok összeírását. Jelentésükben aggodalmukat fejezték ki a magánkézben lévő majmok életkörülményei miatt. Jelenleg törvényesen tarthatók otthon majmok Nagy-Britanniában. A képviselők támogatják a főemlősök háziállatként való tartásának és az ehhez kapcsolódó kereskedelmének betiltását, ennek előkészítését szolgálná a majmok összeírása.
A hazai büntetés-végrehajtásban az elítéltek kötelező munkavégzésén túl számos olyan nevelési módszert alkalmaznak, amivel segíthetik a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését. Egyre több börtönben alkalmazzák az állatterápiát. Ennek köszönhetően ékszerteknős, nyúl és hörcsög is él a váci börtönben, ezzel is megpróbálva jobbá nevelni az ott raboskodó marcona nehézfiúkat. A rabok egy külön erre a célra kialakított helyiségben gondozzák a börtön háziállatait.
Sok felnőtt vágyik házi állatra, és még több gyerek. És amikor a gyerek karácsony vagy születésnap előtt könyörgő tekintettel mered ránk hosszú perceken át, valljuk be, nehéz neki ellenállni. Ha pedig a döntés megszületett, akkor jön az igazán nehéz kérdés: milyen állat legyen az új családtag? Mindegyik m ellett vannak érvek és ellenérvek. A kutyákkal az a baj, hogy bár rengeteg szeretetet adnak, sokat is kell foglalkozni velük – ami a gyerek kezdeti lelkesedése után általában a szülőre marad. Sokan gondolkoznak úgy, hogy a cica nem lakásba való, míg tengerimalacot, papagájt vagy éppen hörcsögöt tartani elég sok „piszokkal jár”. Pedig éppen ezek a házi állatok azok, amiket a legtöbben gyerek mellé ajánlanak.
Ismét tudtak járni egy új, emberi őssejtekkel végzett terápia után szklerózis multiplextől járásképtelen állatok - derült ki egy amerikai tanulmányból. Az eredmény az emberi betegség gyógykezelésének új irányát jelentheti. Az egereken olyan genetikai módosítást hajtottak végre, hogy az emberi betegségnek, a szklerózis multiplexnek (SM) megfelelő tünetek jelentkezzenek náluk. Az állatok annyira legyengültek, hogy az evés és az ivás idejére sem tudtak a lábukon megállni, ezért etetni kellett őket.
Számos állatot - kutyát, bárányt, kakast – is ölelgettek június 14-én a Városligetben egy Guinness-rekordkísérlet során. A kétnapos kutyafesztiválon – melyen több mint félezren vettek részt - családi programokon, engedelmességi bemutatókon, görényolimpián, harcieb-simogatón és szépségversenyen is részt vehettek az érdeklődők. A fesztiválon állatvédelemmel és -mentéssel foglalkozó szervezetek is jelen voltak, köztük az Állatvédőrség, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, a Noé Állatotthon Alapítvány és a Rex Kutyaotthon Alapítvány.
Napjainkban a kerti tavak reneszánszát éljük, egyre több ház mellett található kisebb tavacska, benne halakkal. A különböző tóépítési reklámkiadványokban gyönyörű kristálytiszta vizű tavak láthatóak. Szinte sugárzik belőlük a tökéletesség, a legszigorúbb feng-shui előírásoknak megfelelés. Ennek köszönhetően sokan kedvet kapnak, és belevágnak kerti tó telepítésébe. Egy kerti tó azonban biológiailag is életre kel a vízzel való feltöltés után. A betelepített növények talajával, a halakkal és a környezetből azonnal érkező kisebb nagyobb élőlényekkel kialakul tavunk mikrovilága, önálló biotópja.
Az állattartásnak számtalan formája létezik, az elmúlt évtizedben egyre több fiatalt lehetett látni akár a budapesti utcákon is patkánnyal a vállán. Sokan azonban még mindig viszolyognak ettől a rágcsálótól, miközben egyre gyakrabban derül ki állatokról, hogy változatos érzelmeket tudnak kimutatni, és nem csak az ember képes ilyesmire. Most a patkányokról derítették ki a University of Minnesota kutatói, hogy megbánják tetteiket.
Komoly megbetegedést, egyes esetekben a kutya elhullását is okozhatja a szúnyogok által terjesztett szívférgesség, ezért is fontos a vérszívók elleni védekezés a házi kedvencek esetében is. A betegséget okozó fonálféreg, miután bekerül a kutyába, a szív felé haladva a szív környéki erekben telepszik meg, és keringési elégtelenséget, légzési nehézségeket okoz - mondta el Farkas Róbert, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar parazitológia tanszékének vezetője az MTI-nek. Kezelési mód létezik a betegségre, azonban ez elég költséges, így érdemes már a szúnyogcsípés ellen védekezni, valamint időközönként vérvizsgálatot végeztetni az állatnál.
Itt a nyár, vele együtt a jó idő és a sok napfény. Ilyenkor a hüllőinknek is kijár a kerti „nyaralás”! Persze mindent csak módjával, hiszen ennek a tartásmódnak is megvannak a szigorú szabályai. Hazánkban az időjárás szabja meg, hogy pontosan mikor is tehetjük ki az állatokat a szabadtérre sütkérezni. Napoztatás előtt kísérjük figyelemmel az időjárás-előrejelzést, mert egy hirtelen lehűlés nagy károkat okozhat kisállatunk szervezetében. Hűvösebb idő esetében inkább tegyük vissza őket a szobai terráriumba!
25 éve működik az Öreg-kishomoki Kisállatokért és Környezetért Alapítvány Mázlis Kisállatotthon – ennek alkalmából szerveztek Állatbarát napot a hódmezővásárhelyi Aldi melletti füves területen szombaton. A rendezvény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy többet törődjenek a házikedvenceikkel. Zagyi Imre az állatotthon vezetője elmondta, szeretett volna segíteni a kóbor kutyákon és macskákon, ezért döntött úgy, hogy a telkén létrehoz egy állatotthont.Így alakult meg 25 évvel ezelőtt a Kisállatokért és Környezetért Alapítvány Mázlis Kisállatotthon.
Ahhoz, hogy díszmadaraink hosszú, boldog életet élhessenek, megfelelő táplálékra, mindennapi szabad reptetésre, és legfőképpen fajtársaik társaságára van szükségük. Sajnos, volt idő, amikor a hullámos, a nimfa- és a többi papagájt jellemzően egymagában tartották a kalitkában. Akkoriban erre az volt a közkeletű magyarázat, hogy csak így tudják őket eléggé megszelídíteni és „beszélni” tanítani. Igaz, ezek a szomorú magányra kárhoztatott madarak valóban szorosabban kötődtek gazdájukhoz, egészen biztos, hogy esetükben mégsem ez a megfelelő tartási mód.
A nyulak és rágcsálók sok időt töltenek otthonaikban, ezért különösen fontos számukra a tágas, változatos, a faj igényeinek megfelelő lakókörnyezet kialakítása. Minden rágcsáló és kisállat imád játszani, szaladgálni, ásni és bujkálni az élőhelyén. De szeretik a változatosságot is, ezért fontos, hogy sok minden legyen a vackukban. Az egyik aranyszabály, hogy a kisállatoknak legalább egy társuk legyen otthon.. Ha a kedvenceknek a túl szűkös férőhely miatt nincs lehetőségük, a megfelelő szaladgálásra, mozgásra az állatvédelmi szempontból elfogadhatatlan. A szaladgálás kielégíti kíváncsi természetüket, felfedező ösztönüket, ez mindenfajta állat számára nagyon fontos.