Fókaborjú örvendeztette megy Nyíregyházát.
Az éhség nagy úr. Ha pedig a közelben étel illata árad, akkor bármi áron igyekeznek hozzá is jutni.
Az állatok is kevesebbet esznek a nagy melegben, de vannak olyan kedvencek, amelyeknek a gazdik adnak kevesebb adagot. Nem véletlenül, diétáznak.
A nagy hőségben naponta többször villámfürdőt veszünk, minden gondolkodás nélkül. Akkor nyerjük vissza komfortérzetünket és egy kicsit lehűtjük magunkat. Ilyenkor megfordul a fejünkben, hogy a macskákat is meg lehet füröszteni?
Önmagában a tömegközlekedési eszközökön való utazás bizonyos feltételekhez kötött. Még inkább igaz ez, ha állattal együtt kívánunk utazni Budapesten. Melyek ezek?
Az állatkertek célja, hogy zárt intézményük keretén belül a látogatók megszemlélhessék az olyan távoli tájakon élő állatokat, amelyeket más körülmények között nem lenne lehetőségük. Éppen ezért nagyon vigyáznak az ott élő állatokra. Nem mindig sikerül.
Fogyatékkal is lehet teljes életet élni. Ezt számos ilyen helyzetben lévő embertársunk is bizonyítani tudja, de Honey Bee is.
A macskák napjai lehetnek hétköznapiak, de szeretik felturbózni alkalomadtán. Pinocchio is, pedig vannak kihívások életében.
Így is lehet leveleket kézbesíteni postásként. Megugatják a kutyusok, de más miatt.
Az álmok valóra válnak, ha elszántan küzdünk a cél elérése érdekében. Barcai Henrietta így tett, és létrehozta Gyöngyösön magánállatkertjét.
A trópusi vizek nélkülözhetetlen, és veszéllyel teli állata a medúza. Igyekszünk a közelébe férkőzni, de mindenki tudja, hogy csápjaival könnyen sérüléseket okozhat bőrünkön.
A bikafuttatás veszélyes menet a bikáknak és embereknek egyaránt. Nem meglepő, ha meg is történik a baj.